Kopaszodó, kövérkés, szemüveges családapa úgy érzi, hogy még tartogat számára valamit az élet.
2017.04.24. 09:41
2:21:52
Szólj hozzá!
2016.01.11. 11:10
Már megint egy új esztendő
Lássuk, mit hozunk ki belőle.
:-D
Újévi fogadalmat nem tettem, illetve de, csak még Harácsony előtt. Mondjuk semmi extra, csak a szokásos "lefogyok-lefutom".
Trigger: Levente gyermekem 11 éves lesz hamarosan, momentán kosárlabdázik. Az ünnepek előtt szerveztek egy szülők versus kölkök dogfigth meccset. Szétrohantam magam, a belem lógott öt perc után, a gyerek meg simán lefordult rólam kétszer is. Oké, gecifater aztán leblokkolta csórit, de akkor is... Azóta voltam párszor kosarazni. Hogy el ne kiabáljam, eddig nincs sérülés.
A héten elvileg nem lesz már lefagyott koripálya a János-hegy, se nem lesz mínusz ezer fok, úgyhogy felnézek a hegyre is egy jó csúcsfutásra.
Numerikusabban így fest az éves vállalás:
- Labdapattogtatás rendszeresen, sérülés nélkül.
- Ezzel párhuzamosan ésszel evés, folyamatos fogyás.
- ÉS némi futás, emelkedő edzésszámmal és hosszal.
Ha minden jól megy, elkocogok a Vivicittára. Úgyis elérte a rezsicsökkentés, már csak tíz kili, LOL.
Aztán meg ki tudja, mit hoz a nyár-ősz.
Szólj hozzá!
2015.08.24. 10:08
Hogy a ragya verje ki!
Újfajta kehével gyarapodtam: napallergiának hívják.
Remek dolog, gyakorlatilag lehetetlenné teszi az edzést nyáron. Kimegyek a napra, és kiver a ragya. Szép, vörhenyes, kurvára viszketős bőrpír jelentkezik, és napokig tart, mire elmúlik. Bróbáltam technikaiban, lenvászonban, pamutban, és sajnos makk mindegy, egyformán berohadok egy óra mozgástól, és utána jön a napokig tartó rühös viszketés. Minél jobbann bepunnyadok, annál gázabb, és annál tovább tart. Előbb a hajlatokban, hosszabb mozgás/napon tartózkodás után mindenhol. MINDENHOL, bakker. olyan, mintha csalánba nyúlnál, csak nem múlik el tíz perc alatt. A kalcium nem ér semmit, a hátamra teddy-hengerrel hordom fel a fenistil-t. Kaptam rá gyógyszert és kenőcsöt, szart se ér. Quest for használható bőrtgyógyász.
Két hónapja nem voltam futni. :-(
Szólj hozzá!
2015.06.17. 10:04
Csigabiga fut
Legutóbb ott hagytam abba, hogy az állóképességem 6-7 kilire elég, maradjunk csak 10 kili alatt. Nos, az előrelépés megkérdőjelezhetetlen. :-) Az elmúlt két hétben már 10 fölé merészkedtem. És itt most nyissunk egy zárójelet:
Az angol nyelv jól elkülöníti az endurance és a stamina fogalmakat. Ezzel szemben a magyarban legtöbbször az állóképesség kifejezést használjunk. Nem igazán tudok jó, egyszavas magyar megfelelőt a kétféle angol kifejezésre, pedig kellene. Az endurance alatt többnyire azt értik, hogy valaki képes hosszú távú teljesítményre, kibír valamit, pl. tud hosszú ideig vagy hosszú távon futni. A stamina jelentése ennél komplikáltabb. Részint ugyanaz, mint az endurance, ha nem is szinonima. Viszont van benne egy fontos többlet: a kitartó, hosszas, magas szintű teljesítmény képessége. A kettő szerintem egymásra épül: előbb jön az endurance, ami alapfeltétele a stamina kialakulásának. Futásra értelmezve az endrance az a fajta állóképesség, ami a táv teljesítésének a feltétele, míg a stamina olyan állóképesség, ami a magas intenzitásban, az erős tempó tartásának képességében nyilvánul meg. Zárójel bezárva.
Múltkor a stamina-helyzetemet írtam le úgy, hogy még nem elég, csak 6-7 kilire. Viszont az elmúlt hetekben jelentőset javultam endurance szempontból. Ez persze így van jól, mivel előbb a hosszú távú állóképességet kell felépíteni, utána jöhet a teljesítménykényszer. Ezért futok hosszasan, lehetőleg 70-90 perceket, alacsony intenzitással. Az óráról lekapcsoltam mindent, csak a pulzus látszik a kijelzőn. Igyekszem 140 alatt maradni, hetvenakárhány százalékon. A tempó kényelmes, térképről lefutós. DE: k*rva lassú, 7:30 feletti, vagy akár 8.00-nál is lassabb. oO. DE: leszarom. :-D Múlt pénteken például 11,5 kili jött össze, 137-es átlaggal. És jólesett. És nem fájnak a lábaim, nem áll be másnapra a nyakam.
Csigabiga fut.
1 komment
2015.04.17. 14:03
10k
Tegnap tíz kilit futottam. Pontosabban arra vetemedtem, hogy tíz kilit fussak. Igazából még nem kellett volna, egyszerűen nem tartok még ott. Őszintén szólva a vártnál sokkal nehezebben viselem a múltbéli teljesítmény és a jelen közötti szakadékot. Ráadásul hétvégn lesz a Vivicitta, amire eredetileg be akartam nevezni, de végül bölcsen nem tettem. És milyen jól tettem, hogy nem tettem. Nicht ugribugri, nur langsam spatzieren...
Tegnap a Szigetre mentem, ami a totális széttúrtsága és az egyre drámaibb tömeg miatt lassan elveszti a báját. Oké, hogy csütörtök este volt, oké, hogy itt a jó idő, meg hogy hétvégén nagy verseny lesz, de esküszöm, ennyi embert még nem láttam ott futni. Frankón azt gondoltam, hogy valami versenyt rendeznek. Három év alatt megtörtént az áttörés, mindenki, de tényleg mindenki fut Budapesten? Ezt jó volt látni, ugyanakkor másodpercenként éreztem magam lassú gecinek, ami viszont nagyon frusztráló volt. Eredetileg egy körre mentem, 6.30-ra célova, tempófutás végett. Órát és Endomondót is vittem, de egyiket se néztem, érzésre futottam. És az érzés a kör végén azt súgta a fülembe, há' hallod-e már, há' mér nem mész már még egyet?! Mindenki a Vivicittára edz itt, Te meg nem mész még egyet, há' mennyé már még egyet, Te puddingg! És mentem. Aalpvetően optimista voltam, nem éreztem gáznak a dolgot. Nos, de, gáz volt. Kb. a hatodik kilitől elsavasodtam, pedig a tempót is elengedtem a második körre. Nem mondom, hogy gyötrelem, de jól se esett. részletesen:
1.: 6:28
2.: 6:29
3.: 6:52 (árok-bokor)
4.: 6:37
5.: 6:57 (tömegnyomor)
6.: 6:57
7.: 6:53
8.: 6:57
9.: 6:34
10: 6:26
A végét megtoltam kicsit, addigra levonult a népgyűlés nagyja, lehetett haladni. Egyértelműen kijelenthető, az allóképességem egyelőre 6-7 kilire elegendő, síkon, nagy rohanás nélkül. Fontos körülményként megemlítendő, hogy rohadék meleg volt, kb. 28-29 fok, még este nyolckor is. Ekkora túlsúllyal komolyan megfingatott. Érdemes lesz majd megnézni egy újab tizes tesztet, hőség nélkül. Minden esetre még legalább két hétig maradunk 10 kili alatt, jobb a békesség.
Az óra GPS-e még mindíg nem frankó, pedig azt hittem, egy teljes reset segít. 10,05 kilit mért, míg az ájfón 10,21-et. Szar ez így, mert nem szeretnék mindig telót vinni magammal, új órára meg nincs pénzem.
Viszont kipróbáltam az új csukát: Saucony Grid Omni 12. Tulitarka, csúnya, de stabil. Jó kurva drága volt, harmincból éppen viszaadtak. Viszont utoljára ekkora súllyal Omni nyolcasban futottam, még mindíg megvan. Hagytam magam meggyőzni, miután végigpróbáltam az aktuális választékot lentről felfelé. Megvettem az Omnit jól, egy Phoenix helyett. Nem nyomott, nem tört, nem csúszkáltam benne, jó lesz ez.
Szólj hozzá!
2015.03.16. 11:10
Elsőztem
Címkék: okoskodás eredmények
Valaki nagyon nem akarhatja, hogy futkározni kezdjek. A múltkori bejegyzést követően kisvártatva belázasodtam, és ágynak estem von influenza: gyíkká változtatott, de már elmúlt. Pénteken végre eljutottam futni.
Kábé ideális idő volt, 5-6 fok, szél nélkül, tiszta levegő. Viszont leányos zavaromban otthon hagytam az órámat, ezért kicsit ráparáztam a kérdésre. Végül hirtelen felindulásból letöltöttem újra az Endomondo-t. Alapvetően meglepett, mert hajszálpontosan mért a GPS, valamit tutira beújítottak három év alatt.
Szóval Sziget, egy kör, péntek tizenharmadika. Lehet, hogy volt fekete macska is, de nem láttam a sötétben. :-) Először is tök jól esett a futás. Ráadásul gyakorlatilag óra nélkül futottam, mégis egész jó lett a tempó és a tempóátlag is. Valahová 6:30-köré gondoltam a pillanatnyi képességemet, végül 6:16-ra jött ki. És a végén az uszodától még meg is tudtam tolni, csak a miheztartás végett. Az uccsó négyszáz ötpercen belüli tempóval ment. Nem is hánytam epét, sőt, még a második kör is csiklandozott kicsit, de aztán ellenálltam. Éreztem a térgyeimet, megrokkani meg nem kéne. Főleg úgy hogy a cipőm kissé elnyűtt már, és eleve nem stabil. Szó sem volt 100+ kilóról, amikor vettem.
Ami az utóhatásokat illeti, kellemes izomláz, térd/boka/hát/nyakfájás nélkül. Ígéretes! Viszont venni kéne új cipőt, kövérembereset.
Szólj hozzá!
2015.02.11. 15:55
Két év és négy hónap, letöltendő...
Ahogy nézem, lassan három éve nem jártam itt, kissé pókhálós minden. Kivontam magam a forgalomból, hosszú időre. Rövid pihenőnek indult, a túledzettség kipihenésére. Summa summárum: 28 hónapja nem csináltam szinte semmit. Itt-ott kocogtam, néha kosaraztam, ennyike. Annyi időt töltöttem semmittevéssel, amennyit rablásért ülnek a népek. Ma úgy döntöttem, szabadulok.
"Szóval: a 2012-es belesétálós maraton után nagyon nem ment a futás, és lelassult, majd megállt a súlyvesztés. Gondoltam, túledzettem magam, kihagyok egy hónapot. Így is lett, pihentem sokat. De utána is csak borzasztó szarul ment, nem esett jól. Végül szeptember végén elmentem egy alapos felmérésre (cardio control), a doki azt mondta, tipikus túledzettség, kíméljem magam az év végéig. Eddigre beindult a visszahízás, pedig mérsékeltem a bevitelt. Novemberben elmentem Siófokra, futottam egy gyötrelmes félmaratont, edzés nélkül, egész jó idővel (2:03:08). Na, mondom, itt a vége: kezdhetek újra mindent. Akkor még nem sejtettem, hogy innen sokkal lejebb lesz a vége. Szilveszterkor elestem a jégpályán, kaptam egy kiadós csonthártya-gyulladást a csípőforgómban, napokig járni sem tudtam, hetekig nem mozoghattam. Január végén, a második futás után meg beállt a nyakam. A reumatológus eltiltott a futástól, elvileg örökre, de legalább hónapokra. :-( Az eltiltás és a fájdalmak oka a nyakamban keresendő. Szar a tartásom, amolyan rokkergoblin. Megtörik a gerinc/nyak íve. Púpos leszek, ha nem vigyázok. Ráadásul meszesedést mutattak ki. Egy-egy hirtelen mozdulatnál hozzáér az ideg a meszes cucchoz, giga fájdalom, majd általános izomgörcs a nyaki és hátizmokban. Masszírozni, injekciózni nem szabad, várni kell fájdalomcsillapítás mellett. A doki szerint a futás csak árt, mert talajfogáskor összeverődnek a csigolyák, rontva a helyzeten (maga is futó). Bringázzak, ússzak. Én. LoL. Gondoltam, majd pianóban elkezdek kocogni, azt meglátjuk, mit szól a nyakam. Azonban májusra bedőlt a munkahelyemen a terhelés, kettő munkatársamat is nekem kellett pótolni, három munkakört ellátva. Ez tartott egész nyáron, megspékelve hetente utazással. Fingani sem volt kedvem, de időm se. Az erdmény: totális elpunnyadás, teljesen bekötött felső test (a seggemet is nehez vakarom meg, a cipőkötésről nem is beszélve), 100 kiló feletti testsúly, széthullott vérnyomás. Szánalmas, egyben ijesztő. ... To the infinity, and beyond! :-D Mától kezdem a szisztematikus diétát, és a fokozatos mozgást. Tervezem, hogy a kocogás mellett kosarazni, fallabdázni, kondizni és jógázni is fogok. A cél, hogy év végéig igen sok kilót, de 10-et legalább. Jövő tavasszal már szeretnék normális testsúllyal normális időt (<2:00) futni félmaratonon, mondjuk Bécsben. Természetesen szigorúan pulzusvezérelt, aerob hosszú futások jönnek, 80% alatti terheléssel."
A fenti sorokat több, mint egy éve vetettem papírra. Azóta csak annyi változott, hogy új munkahelyen dolgozom magam halálra és betöltöttem a negyvenet. Az egyetlen eredmény, amit fel tudok mutatni, hogy a kapuzárási pániktól űzve megnövesztettem a hajamat. Így most a szánalmas, dagadt, középkorú fickó helyett szánalmas dagadt, középkorú rokker fickónak látszom. :-D
Jelenleg 104,1 kg vagyok, szerintem egyáltalán nem tudnék 10 kilit futni. Vagyis elmondhatom, hogy elértem a Ground Zero-t. Egyre kevésbé bírom a napi élet okozta terhelést, energia- és motivációs szintem nulla. Semmilyen szinten, semelyik porcikám se kívánja a rendszeres testmozgást. A heti egy kosarazás utóhatásait hat napig nyögöm. Viszont továbbra sem szeretnék idő előtt elpatkolni, sem további rossz példát mutatni zsenge gyermekeimnek. Attól félek, szegény Emmában így is jóvátehetetlenül elrontottam az Ideális Férfi képét. Az én bűnöm lesz, ha a lusta és dagadt csávókra fog bukni. :-D
Ma reggel végre kattant egyet a számláló: tükörbe nézve jobban zavart az állapotom, mint amennyire rest vagyok. Egyszóval itt az ideje, hogy ismét nekiinduljak a hosszú menetelésnek. Futó leszek megint, ha törik, ha szakad.
2 komment
2012.10.24. 17:50
Számháború a laborban
Lássuk a részleteket, mármint azt, amit kihüvelyeztem a doktori rövidítések, grafikonok és fél-latin szótöredékek halmazából! (Demagóg szemét vagyok, mert a doktor tűrhető összefoglalást írt a lényegről, csak a részletek maradtak zömmel érthetetlenek. Viszont visszakérdezhetnék, lehet, meg is teszem idővel.)
Nos, a vizsgálat során meghajtottak, mint Singer a varrógépet megmérték széltemet-hosszomat, kiszámították a testösszetételemet, elemezték a véremet, vizsgálták az érrendszerem állapotát, a vitálkapacitásomat, az anyagcserém hatékonyságát, a terhelhetőségemet, satöbbi, satöbbi. Jöjjön hát sorjában.
Szalonna és víz
Magasságom: 176 cm, testsúlyom: 92 kg, testtömeg indexem: 29,04 <- OMFG :-( Ennél is őszintébb azonban, hogy testzsír-arányom 26,9%, és itt áljunk meg egy szusszanásra. Ennél a cégnél 20%-ot még normálisnak gondolnak, más források 17%-ra teszik a fittségi küszöböt. A nettó, zsírmentes testtömegem 67 kiló, ennyit tesz ki a csont és az izom. Normális érték, bár a sáv tetejéhez közelít. Hiába, no: a legalsó kultrúrrétegben ott sejlenek a romok, még látszik a kajakozás eredménye... A testfolyadék és extracelluláris folyadékr értékeim kellemesen átlagosak, ergo nem vagyok felvizesedve. Az izomzatom és a szerveim szépen hidratáltak, tényleg csak a fókazsír a bibi. Az viszont eléggé.
Verejték és könnyek
Vazze, van rajtam 25 kiló zsír. Ez annyi, mint 50 darab étkezési sertészsír-kocka! Kábé 100 nap lenne, mire éhen halnék... A még fittnek tekinthető testsúlyom valahol 77-80 kiló lenne, le kell tehát dobnom 12-15 kilót. Érdeksség, hogy jelen túlsúly mellett az alap anyagcseréhez 1700 kcal napi bevitel szükséges, plusz a jövés-menés, dolgozgatás. A sportmentes valós energiaigényem kábé 2000 kcal lehet. A tartós fogyás érdekében a bevitelt nem szabad lényegesen az alapszint alá csökkenteni, 10% még megengedhető. Koplalással tehát naponta mínusz 300 jön össze. Mivel heti egy kiló fogyáshoz -7000 kcal kell, az éhezésen túl kb. 50 kilit kellene futnom hetente. :-( Békeidőben ennyi nem lesz, az tuti. Időnként a napi diéta is ugrani fog, nem beszélve némi sör-bor-pálinka eltévelyedésről. Viszont az év végéig reálisan lemehet 7-8 kiló, 30-35 kili mellett. A többi majd lemegy a felkészülés alatt.
Vér és vas
A vérvizsgálat szerint jó a vas-, kálcium- és magnéziumszintem, továbbra is szedni fogok ilyesmit. Jó a kreatinin, tehát rendben van a vesém és/vagy épülnek az izmaim. Viszont 5,7 a koleszterinem (3,66 az LDL), 2,87 a trigliceridem, mindekttő határérték feletti, ergo vérzsírból jól állok, sajnos. Remélem, hogy az általános zsírosságom csökkenésével ez is csökken majd. Mindenképp rá kell menjek egy koleszterinapasztó étrendre, no more szalonnás rántotta. Oké, kevesebb tojás, több teljes kiörlésű pékáru, kevesebb szénhidrát, több zöldség és husi. Annál is inkább, mivel a cukrom 5,6, ami szintén közelíti a határértéket. És igen, kevesebb szesz, ha nehéz is lesz a helyzete a magamfajta hobbi-alkesznek. A vérem nyugalomban mért laktát tartalma 0,8 mmol/l, ami egész jónak tűnik. A tortúra végén 11,1-re ment fel, amiről nem tudom eldönteni, hogy sok-e, avagy kevés. Élsportolóknál 20 feletti értékekről szól a fáma, kocafutókról kevés szó esik a neten.
Szív és erek
A felvezetőben szóltam róla, hogy valami nem klappol a vérnyomásom körül. Nos, tényleg. :-( A vizsgálat elején a nyugalmi értékek kb. a normális sávban voltak (129/66). A 129 nem okés, ez már úgynevezett prehipertónia. Még nem kimondottan magas vérnyomás, de már nem is normális. 120 alatt kéne lennie. Viszont terhelésnél, na ott aztán volt minden. A "solitaer, egygócú korai kamrai ütés", például eléggé szarul hangzik. Annyit tesz, hogy kiestem a ritmusból, mármint dobogásilag. Tisztára, mint anno a tánciskolában, ott is mindíg kiestem a ritmusból. A vérnyomásom 190/80-ra ment fel, ami "hipertóniás krízis", vagyis a gutaütés előszobája. A csúcsterhelés után szépen, bár a kívánatosnál kissé lassabban állt vissza a nyugalmi tempóra a ketyegő. Az érrendszerem egészét a normális, egészséges jelzőkkel illették, halleluja. Vérnyomás-csökkentőt még nem kell szednem, de a súlycsökkentést immár kardiológiai kényszernek is tekinthetem.
Tüdő és oxigén
Mindíg tudtam domborítani, akkor a tüdőm, mint Senki Alfonznak vigyázállásban. Ímmár tudom is, hogy mekkora: a vitálkapacitásom 4,97 liter, közel tökéletes. Gázcserében is jónak gondolom magamat, bár eddig konkrét visszajelzést/elismerést csak bableves után kaptam. Most viszont a légzésemre nézve is dícséret érkezett: 4,82 litert (92%) mértek, vagyis a rendelkezésemre álló kapacitás nagyon nagy hányadát ki is tudom használni. A 92% már-már sportolói szint, ahogy a közel ötliteres tüdőm is. A maximális oxigénfelvételi képességem (VO2Max) = 47 ml/kg/min, közepes. Átlagos, nem sportoló férfiaknél a referenciatartomány 39-48, viszont sportolóknál 60-85. Kezitcsókolom. Tekintve, hogy az értékbe a test tömege csúnyán bejátszik, fogyással ez a szám sokat javulhat. Pl. 80 kiló alatt már 54, 75 kilónál pedig 57 lenne, szóval van még remény.
A LÉNYEG:
Amikor fentebb azt mondtam, meghajtottak, nem viccceltem. A padot alattomosan 13,5%-os emelkedőig csavarták fel, míg a sebességet tekintve 18,4 km/h, azaz 3:16-os tempó volt a csúcs. Mármint mindkettő egyszerre, emelkedés és tempó, tetszik érteni? Még jó, hogy rajtam volt a maszk, így nem tudtam rálépni a nyelvemre. Maximális pulzusként 188 ütést regisztráltak, ami magasabb a várhatónál. Az 50 alatti nyugalmi pulzusommal együtt nagyon szép keret kínálkozik az edzésmunkához. :-) Az anaerob küszöböm 158-nak bizonyult, ami némileg jobb annál, amivel eddig dolgoztam. Oxigénfelvétel szempontjából 77%-on jelentkezett a pulzusküszöb, ez nem jó érték, illene 80% fölé vinni.
A doki szerint 140-160 közötti edzésmunkára van most szükségem, tehát a nagyon lazázós, zsírégetős alap állóképességi edzések helyett az aerob zóna felső harmadában kellene sokat edzenem. Egész addig, amíg A) újra felépül az állóképességem, B) lefogyok legalább 6 kilót. És fél esztendő múlva megnézzük újra azt a labort.
Kedves gyerekek, a következő mese az új(?) edzéstervemről szól majd.
Szólj hozzá!
2012.10.02. 19:11
Számháború a laborban, preludium
Évek óta kacérkodtam már a laboros állapotfelméréssel. Egyfelől nagyon profi dolognak tűnt, másfelől úgy éreztem, kár belém az ilyesmi. Tudjam már, hol a helyem, a magamfajta ne faxnizzon itten. Ráadásul évekig pénzem sem volt ilyen úri huncutságra, inkább cipőt vettem az árából. Most viszont eljött a pillanat! Megmérettettem, ám sajnos nem találtattam könnyűnek...
A vizsgálatra közvetlenül az vezetett rá, hogy a kupiban találtam egy gyűrött zöld papírlapot, valamelyik tavalyi befutócsomagból. Mivel ravasz, sőt gyanakvó marketinges vagyok, a -30% egyből megfogott, jé, hát jóárasították a laborálást, uccu, fussunk... Igazából meg körbekérdeztem a futópajtik körében, és többen is jó véleménnyel voltak a laborról is, orvosról is. Végül rászántam az új cipőm árát. Kettős problémára kerestem a választ: tavasz óta tök megálltam a fogyásban (sőt, visszajött egy kevés), másrészt nem nagyon megy a futkározás, sűrűn érzek olyat, mintha vízben gázolnék.
Előzmény gyanánt el kell mondnom, hogy nem vagyok hipochonder, mégis van egy folyamatos parám az egészségem kapcsán. A családomban apai ágon sokan mentek el infarktusban, sok a cukorbeteg is. Apukám is túlesett már egy tripla koszorúér-bypass műtéten. Nálam is mértek már határértéken túli cukrot, a vérzsír/koleszterin értékeim pedig rendre túlmenenk a normálison, ha picivel is. Dagadt is voltam, ugyebár, és most sem lehetek igazán büszke a 92 kilómra. Lassan kilenc éve, hogy újra kezdtem a futást, ötödik éve futok eléggé rendszeresen. Bár Gerisógor kampányfutónak titulált és ebben igaza is van, azért az évi egy maraton + felkészülés a punnyadt átlagon felüli edzettséget jelent. Mégis megesik, hogy indokolatlanul kifulladok hétköznapi tevékenységektől, mondjuk egy lépcsőn fölsétálva. Vagy lever a nyúlós/büdös verejték, ha bepakolok pár bőröndöt a kocsiba. Ilyenkor jön a lüktető halánték, meg a szívdobogás, lihegés. Másnap meg futok 10 kilit ötharmincas tempóban, gond nélkül. Másik ajándékom a sorstól Darth Vader, aki időnként rajtaütészerűen elszorítja a mellkasomat. Az orvos persze vitatja a Sötét Nagyúr szerepét, inkább pszihoszomatikus stressztünetekről beszél, de ez teljesen tudománytalan halandzsa. Egyszóval valami nem kerek, zavart érzek az Erőben. Tavaly meg is szeppentem, amikor kizártak egy véradásból magas vérnyomás miatt. Akkor rámrakták a 24 órás mérőműszert, de az eredmény nem lett rémisztő. Viszont azt mondta a doki, hogy évente nézzek rá magamara, ezért is kapóra jött a kardio-laboros vizsgálat.
Sommásan: immár tudományosan is bizonyított, hogy túlsúlyos vagyok, ezért nehezebben bírom a gyűrődést, mintha nem lennék az.
:-D
Ezért mondjuk nem kellett volna 25.000 forintot fizetnem, elvégre naponta látom magamat a tükörben. Szerencsére a vizsgálati eredmények ennél sokkal-sokkal többet mondanak. Még akkor is, ha a java része kínaiul van. Részletek a következő epizódban.
Szólj hozzá!
2012.09.04. 11:00
Vissza a startmezőre
Címkék: Címkék
Ott hagytam abba, hogy abbahagytam. Azaz mégse. Szóval futogatok azóta is, ha nem is szorgalmasan. Sokáig tartott, mire hiányozni kezdett a futás, de most újra érzem: lesz még Moszkva magyar falu! Az elmúlt két hétben nyaraltunk, volt időm kissé komolyabban edzegetni. Viszont van pár dolog, ami kifejezetten aggaszt.
Egyfelől alattomosan felugrott rám öt kiló, pedig nem kezdetem el zabálni, s mint említettem, futkározok is. Ha a heti edzésmennyiség 30 kili alá esik, egyből hízni kezdek, napi kb. 2000 bevitt kalória meleltt is. Ezzel valamit kezdenem kell, mert valami nem stimmelős. Lehet, hogy rám férne egy alapos tisztítókúra, valami léböjt, vagy ilyesmi.
Másfelől nem megy jól a futás. Ha óra nélkül, örömre kocogok, akkor 6:30 körüli tempók lesznek belőle, igaz, dimbes-dombos terepen. Ha próbálok "normális", 6:00 alatti sebességgel futni, azonnal előjön a tuszkolódás, mintha zérus regeneráció történt volna Bécs óta. Kétszer próbáltam tesztet futni, a kétkörös Szigetet alig bírtam 60 perc alá szorítani. Eszem magnéziumot, kalciumot, vasat. Fel nem foghatom, mi lehet a hiba. Ennyire megöregedtem volna? Tényleg fél év kell, hogy regenerálódjak? Nem akarom elhinni.
Sokat gondolkodtam azon is, hogy mi csúszott ennyire félre Bécsben. Összevetettem a két legutóbbi, egyaránt kudarcos futás előtti elkészülési tervemet a netről szedett mintákkal. Nem önjelölt próféták szarjait nézegettem, hanem a Boston Athletic Association honlapját, pl. Hajlok rá, hogy megtaláltam a magyarázatot. Sanszos, hogy túledzettem magamat. A 70 kili feletti heti átlagok egyszerűen nem illettek az edzettségi szintemhez, súlyomhoz, kondimhoz. 2010-ben nem hajtottam így meg magamat, mégis király volt a futásom a versenyen. Ahogy a hosszú felkészülés sem okés, nehéz megőrizni a motivációt a negyedik hónapra. További megállapítás, hogy mindkét alkalommal a verseny előtti 4. héten voltam csúcsformában, felfalva reggelire egy-egy 30-35 kilis edzést, másnapi izomláz nélkül, 5.30 alatti átlaggal. Be kellett látnom azt is, hogy 10 kilin és fáltávon látványosan jobbak az eredményeim, mint maratonon. Lehetséges, hogy a féltáv az én igazi terepem, nem a teljes? Addig azonban nem halok meg, amíg azt a köcsög négyórás szintet meg nem ütöm egyszer! Majd utána jöhetnek a hepi féltávok... Örökzöld téma a súlyom is, erről már annyit írtam, hogy kijönne belőle az Enciklopédia Galaktika. Le kell fogyni, punktum. Back to the seventies...
Konklúzió: rövidebb felkészülés, mondjuk 12 hetes. Cserébe sokkal hosszabb alapozás, mondjuk 5-6 hónap, heti 30-40 kilivel. Ngyrészt alacsony intenzitású edzésekkel, égjen az a zsír... Az őszi versenyek így kiesnek, megyek újra Bécsbe. De először is elmegyek állapotfelmérésre, doktorilag. Ma pedig kimegyek a Szigetre, hogy megtudjam, milyen mély a Nyúl ürege.
2 komment
2012.09.04. 10:20
Never give up, never surrender!
Címkék: Címkék
Hát feleim, & Kedves Naplóm!
Sokáig halogattam ezt a posztot. Őszintén szólva hosszú időre elment a kedvem az egész futás-témától, blogostól, mindenestül. Azonban akkor teljes az önarckép, ha a Sötét Oldal is helyet kap rajta, lássuk tehát, mi a f**z történt velem Bécsben.
Történt tehát, hogy életem legnagyszerűbb(nek gondolt), leghosszabb, legalaposabb felkészülése után eljutottam a rajtvonalig, azzal a feltett szándékkal, hogy végre megcsinálom: 4 óra alatt futok maratont. Hát, kurvára nem jött össze. Már maga a nap is rosszul kezdődött. Iszonyú messze aludtunk, Fertőmittudoménhol, vagyis nagyon korán kellett felkelni. Valahogy szokatlanul zokon vettem. Rossz érzéssel keltem, tele voltam kétségekkel, negatív gondolatokkal. A maraton meg ugyebár fejben dől el... Az utazás is sokáig tartott, kocsi, metró, gyaloglás, retkes retyó a metróban, tömeg. Most előszőr nem doppingolt a népsűrűség, kifejezetten zavaró volt. A rajtnál összeakadtam Lőrinc pajtással, akivel utoljára akkor beszéltem, amikor feladni kényszerült Nagyatádot. Aznapra sem volt ráhangolódva. Ha babonás lennék, azt mondanám, szaporodtak az intő jelek, a baljós, gótmetálos ómenek. Egy szó, mint száz, meglehetősen lepukkant lelkülettel vártam (?) a rajtot. Párás, hűvös volt a levegő, fáztam is, miután kibújtam a kukazsákból. A rajt utáni első métertől szarul esett a futás. Izzadtam a hidegben, nem akart menni a lában. Tuszkolós volt, na. A tervezett 5:30 kb. 15 kilin át ment, addig se kényelmesen. Én meg csak vártam, vártam, hogy majd belelendülök, elkapom a ritmust. Kísértetiesen emlékeztetett az őszi elcseszett maratonra, és ez nyomasztott rendesen. Éreztem a korábbi húzódásokat, ellenált a haldásnak minden egyes izomrostom. Igazából ezen a ponton ki kellett volna állnom, de nem vitt rá a lélek. 20 körül már éreztem, hogy ez nem az én napom, rekord helyett lövészárok-harc lesz itt, szuronyal sé rohamkéssel, nem vitás. 25-nél komoly hátrányban voltam, de már rég nem erőltettem, igyekeztem csak futni, komfortos tempóban. A hiba csak az volt, hogy minden törekvésem ellenére sem találtam a komfortos tempót. Az igazat megvallva egy kurva méter nem sok, annyit sem élveztem az egészből. :-( A 30-as részidőm közel 7 perccel (<-wtf!) volt gyengébb, mint az utolsó hosszú teszt hasonló részideje. Demoralizáló volt, teljesen. A Lusthaus-nál esedékes fordító után elfogyott nem csupán a Lust, de a maradék Kraft is. Főleg mentálisan. Hangyafasznyi motivációm sem maradt, egyáltalán nem mozdított egy 4:30-as célbaérés gondolata. Szeles, hűvős szakasz jött, belesétáltam, elég volt. Lábaim, mint a fatuskók, fejemben zűrzavar, tétova, kába léptek. Az eső ekkor kezdett szemerkélni, mintegy feltéve az i-re a pontot, vagy inkább feltéve a keresztet a Golgotára. Valamellyest felfrissültem tőle, véget vetett a pár perces shut down-nak. Gyorsan felmértem, hogy a záróbuszra vagy három órát kellene várnom, kivert kutyaként reszketve a szélben. A cél viszont még több, mint nyolc kilire volt, ami ilyen állapotban legalább két óra séta. Egyik kilátás jobb, mint a másik. Tömegközlekedés? Autóstopp? A vizes hamu alatt parázsló önbecsülésem itt jelzett be: gyerünk tovább, valahogy csak elvergődök a célig. Visszaszereztem a tudatalattimtól az irányítást, és elkezdtem tempósan (muhaha) gyalogolni. Időnként megpróbáltam futásra váltani, csekély eredménnyel, de kitartóan. Végül 38-nál sikerült a lehetetlen, beröffent a motor, onnantól kocogtam a célig. 4:22, a legjobb eredményem a modern idők maratonjain. Erre csak egy héttel később jöttem rá... A célban egy dolog foglalkoztatott mindössze: soha, de soha, a büdös életben többet nem futok maratont, sőt, leginkább semmit sem.
Azért pár hét elteltével persze elővettem a versenynaptárat, elkezdtem nézegetni, mi van ősszel. ;-) Ha nehezen is, de felkeltem a kiütés után, még mielőtt kiszámoltak volna. Sportember-e vagyok?
Szóval folyt. köv.
1 komment
2012.04.13. 18:06
Two more days to go
Itt a vége, lezárult a felkészülésem. Az első olyan, amit nem előzött meg sokhetes szünet. Tavaly év végén 10 hétig alapoztam, majd' 30 kilis átlaggal. Még Karácsony körül is futkároztam. Ezután jött 16 hét tervszerű felkészülés. Két gyengébb, beteges hetet nem számolva közel 60 kilis heti teljesítmény jött össze. A rápihenés előtti kemény hónap 77kilis (!) átlaggal csúszott le, 84 kilis csúccsal. Komolyan, kurva régen nem futottam ennyit. Utoljára tán a huszonegy évvel ezelőtti maraton előtt. Mi lesz ebből? Vasárnap kiderül, már csak két iccaka. Addig is imhol a számok:
786 kili a 16 hét alatt (alapozással bőven ezer felett)
54 edzés, jelelmzően heti négy futással
10 hosszú, félmaraton feletti futás, ebből kétszer 30 kili fölött
Az utolsó "rövid" (2Sziget) teszten 50:03-at futottam (PB). A második kanyar külön is az volt, életem, de legalábbis az elmúlt tíz év legjobb körével: 24:49.
A két harminc feletti futás átlagából 3:53-ra saccol McMillan. Egyik sem volt all-in, és rápihenés sem előzte meg őket. Yo. Ennél is fontosabb, hogy a síkon elkövetett, nem teszt jellegű hosszú futásaim átlaga is 4:10-et jelez, noha ezeket nagyon alacsony pulzussal futottam. Le merem írni: eljött a négyórás határ átlépésének ideje! Sőt...??? Uff, kimondtam. A 10-12 kilis tesztek átlagából amúgy 3:42-t dob ki a gép, de ezt talán hagyjuk...
Vasárnap 5:30-ban kezdek, ezt remélem tartani legalább 33-35-ig. Nem tűnik merésznek, hiszen mindkét h o s s z ú edzésen ment 30-ig. Ha utána nem butulok sokat (innen maradok a 6:00-os tempón), akkor biztosra mehetek, még tartalékom is lesz. Hűvös, felhős időt mondanak, enyhe széllel, némi szemerkéléssel. Ideális? Már csak ki kell aludnom magamat, kipihenenm az ittfájottfájt, és vasárnap uralni fogom a pályát!
3 komment
2012.04.13. 17:26
Húzódás, zúzódás, kehe
Hettekel ezelőtt meghúzódott az ágyékom. Vagy mim. Nem röhög! Nem olyankor... A Szigeten rámjött a pössenthetnék, a Centrum bejáratánál. Nem mentem be 200 forintért, hanem leléptem a partoldalra. Jó nagy lépés, legalább 50 centis. Lefelé nem volt nagy baj, végül nem gurultam a Dunába. Demonstráltam, hogy lecsúszni könnyebb, mint felkapaszkodni... Ugyanis a fellépéskor kimozdult alólam a támasztó lábam, és spárgáztam egy furát. Mivel a felső lábam (ujjam, ujjbegyem, körmöm) már fent volt. NA ettől nyilallt egy olyat odalent, hogy besírtam. Érdekes, de futás közben nem zavart, pedig aznapra 4 kör volt az adag. Viszont azóta sem múlt el teljesen, hiába nyújtom az izmot. Mondom, nem röhög! A kollekcióba azóta szereztem egy Achilles-környéki fájást, ami egyértelműen túlterheléses cucc, hiába, a 85 kilis csúcsterheléses hét erős volt. Szalag? Valszeg. Kenegetem ezerrel, néha jelentkezik. Szar, mert ez viszont akadályozott a hosszabb futásokon. A gyűjtemény egy makacs, két hete tartó turhás/köhögős felsőlégúti leprával egészült ki, bár már múlóban van.
A fenti szép triónak köszönhetően a háromhetes rápihenésem elég lagymatag lett. Félek picit, hogy túlságosan lepunnyadtam. Ma péntek van, tizenharmadika. Már csak kettőt kell aludni, és itt a Nagy Ő. :-) Én meg itt parázok a formaidőzítés miatt.
1 komment
2012.04.02. 12:30
Jöhet a taperolás!
Címkék: okoskodás eredmények
Vége a felkészülés kemény részének, végre lehet merengeni, latolgatni, álmodozni: jöhet a taper. :-)
Az elmúlt 14 hét alatt 50 alkalommal futottam. Ha a két beteges hetet nem számolom, heti négyszer edzettem, majd' 60 kilis heti teljesítménnyel. Az átlagos futáshossz a tavalyelőtti 11-ről 14 fölé kúszott, a rápihenős két hétig 709 kili jött össze. Ha a 16 hetes felkészülés előtti alapozó 8 hetet is ideszámítom, akkor a teljes 24 hetes ciklus kb. 1.000 kilit szült, utoljára a kamaszkori 3:53-as maratonra edzettem ennyit. Az utolsó négy kemény hét 77 kilis átlagot hozott, 84 kilis csúccsal. Úgy, hogy a korábbi években összesen egy árva darab 70+-os hetem volt. Ez már-már egy futó edzésmennyisége, wtf? A mennyiség mellett a minőségügyileg is odatettem magam: minden ötödik futásom 20 kilinél hosszabb volt (kettő 30 feletti), illetve hetente egyszer futottam igen gyorsan is: résztávok, tesztek és ilyesmi. A maradék szép lazán, alacsony intenzitással forgott le, 140 alatti pulzussal, 5:30 és 6:20 közötti tempóban.
Formailag a tegnapi Vivicittá félmaraton zárta a taperolás előtti időszakot. Kicsit félve írom le: semmilyen megerőltetést nem okozott az 1:53:22-es végeredmény elérése. Alig két perccel futottam gyengébbet az őszi egyéni csúcsomnál, most viszont a táv zömében a pulzusom alatta volt 145-nek, 18 kilin keresztül a közelében sem voltam a 80%-nak, nemhogy a savküszöbnek. Mondjuk hűtésre egy vérszegény kalóriát sem égettem el, olyan hideg volt, hogy befagyott a seggünk... Viszont egész úton visszatérő problémát jelentett a lassú haladás. Mivel nem akartam szétfingatni magam a maraton előtt, gyakorlatilag erős kocogásnak éreztem az amúgy nem gagyi tempót. Pedig féltem előtte, nem is kicsit. Egész héten vacakolt a jobb bokám alatt valami fájás, tán szalag? Szerda reggel még járni is nehezen ment, hát nem igazán mertem terhelni a versenyen. Végül 19-nél nem bírtam tovább, eleresztettem magam. Mindig irigyeltem azokat, akik egy ekkora táv végén röhögve lehajráznak, ez most összejött nekem is. Az uccsó kettő olyan 4:30-as lehetett.
Off: A legvégére beszállt Emma is, kézen fogva futottunk a célba, a fotóshad nagy örömére. Aranyos volt nagyon, mondta a végén, hogy legközelebb végig jönne velem. Oké kicsim, már csak 2.500-at kell aludnod addig. :-D A délutáni családi futást is nagyon élvezték Leventével, mindkettő tök lelkes lett az egésztől. És meg sem kottyant nekik a 6:30 körüli tempó! Szegény Annyuk bezzeg alig győzte levegővel. Jó móka a kölkös futás, folyt. köv. tutira.
A lényeg a lényeg: a taperolás előtti utolsó futás (szénné) edzésből, fáradásos, jelzésértékú bokafájás után, mocskos nagy szélben, sima aerob extenzív pulzussal, bőségesen negatív splittel, Emmás tötymörgéssel is olyan idő lett, ami alapján a McMillan kalkulátor 3:59:09-et jelez. Úgy legyen!
Szólj hozzá!
2012.03.21. 10:49
A jó pap holtig tanul, de legalább harmincötig.
Valamikor régen nem tudtam elképzelni, mi értelme van a félmaraton fölötti edzéseknek.
Utólag visszatekintve elképesztően fogalmatlan voltam, kész csoda, hogy sikerült maratonokat futnom. Elvégre a tempós 10 kili bőven elég edzésnek, hetente hétszer, nem? :-) Aztán a saját bőrömön megtapasztaltam, a hosszú edzések szükségességét. Később rájöttem, hogy a túl gyors tempó is kártékony, kártékonyabb, mint a túl lassú. A puzzle azóta kiegészült még számos darabkával. Most már érzem, hogy a szakaszolt edzésterv miért fontos. Hogy miért érdemes kombinálni az erőnléti, állóképességi és tempófokozó edzéseket. Hogy miért kell minden egyes futásnak célt adni akkor is, ha csak regenerálódós/virágnézős kocogás is jutott aznapra. Időközben vénülni is kezdtem, ami ráébresztett a bemelegítés, de méginkább a levezetés és nyújtás kritikus voltára. Még a végén kezdem elhinni azt is, hogy az Álomnapló lehet hasznos, és nem csupán Harry Potter számára...
Viszont egészen a közelmúltig nem értettem, hogy mi a búbánatért kell pár harminc kili feletti futás a felkészülésbe. Pénteken újabb mentális kaput nyitottam ki: megértettem ezt is. Igazából nem is a megtett táv a lényeg, hanem az időtartam. A majdani verseny háromnegyedét legalább abszolválni kell. Vagyis négyórás célidővel számolva legalább egy, de inkább két alkalommal érdemes három óránál többet futni. És a 180perc/240perc arány fontosabb, mint a 32kili/42kili hányados. A heti adagot pedig nem mondjuk 70 kiliben, hanem inkább nettó 7 órában érdemes megadni. Vagy ilyesmi.
Pénteken futottam 3 óra 15 perc húsz másodpercet, vagyis kitettem magamat a maratoni terhelés több, mint 80%-ának. Ez egyébként 35 kilit jelentett a gyakorlatban. Arra voltam kíváncsi, hogy elérem-e a Falat, hogy gyakoroljam a leküzdését élesben. És láss csudát! Nem értem el a falat. Pedig a hét hatodik edzése volt, tankönyvszerűen, rápihenés nélkül. És megpróbálkoztam az áhított 5:30-as tempóval, ami végül 5:37-lett. Tegyük hozzá, hogy az első rövidgatyás, napos futásom volt az idén, és a 20+ fok meglepően megviselt. Kevés frissítéssel, egy zselével, persze. Pulzussal és 5:30-cal négy Sziget-körig bírtam, vagyis félmaratonig. Utána a tempó picit lassult, a pulzus meg elmászott 155 (tejsav-küszöb) fölé. Viszont még a hatodik kör végén, 32 kilinél sem éreztem a drámai felhangokat, 35 után ment volna még tovább is, ugynailyen intenzitással. Egyszóval nem jelentkezett az eléhezéssel elsavasodással, dehidratációval és dekoncentrációval járó tünetegyüttes, barátainak és tisztelőinek a Fal. Ez egyrészt rossz hír, mivel nem gyakorolhattam a sárkányölést. Másrészt meg nagyon jó hír! Esélyesnek tűnik, hogy kipihenten és hidratáltan akár 35-ig tartani fogom tudni az 5:30-at. A hátralévő uszkve 7 kilire jut majd még uszkve 42-44 perc, vagyis 6:00 fölé is butulhatok, akár 40 másodpercet lassulva ezrenként. McMester sacca 3:55, ami a valaha volt legközelebbi távra alapul, ergó a leghitelesebb. És ez tényleg nagyon bíztató. Kezdem elhinni, hogy meglesz a 4 óra. Más dolog erős önbizalommal indulni, mint megalapozott reménykedéssel... ;-)
Most az a fontos, hogy a felkészülés utolsó kemény hetében ne hajtsam túl magam, és a három hetes rápihenést se szúrjam el. Megmaradjon a sebességem, ugyanakkor kimenjen a lábamból a felkészülés fáradtsága. 85km->55km->35km->15km, RAJT!
Szólj hozzá!
2012.02.20. 11:10
Mennyi? Harminc! Mi harminc? Mi mennyi?
Pénteken megesett az idei első harminc plusszos edzésem. Sajna, trágya idő volt, maradt a robotizált futás. Nem mondom, isssssszonyúan unalmas három órát gépen futni. Szerencsére volt a masinában tévé, úgyhogy megnéztem közben egy komplett sífutó világkupát, egy hokimeccset és egy csomó ócska reklámot. De legalább nem untam magam halálra. Amint azt az előző posztban már megénekeltem, a versenyig hátralévő időben a 30 feletti állóképességemet kell fejlesztenem. Ebből kifolyólag (és Gerisógor intelmei dacára) a tervezett maratoni tempónál picit erősebbre állítottam be az automatizált hajcsárt: 5:27, azaz 11 km/h. Elsősorban arra voltam kíváncsi, mit művel a pulzusom az idő haladványában.
Az első 10 kilit gyakorlatilag végig a gyógytartományban töltöttem: 132, azaz 70% alatt. Itt egy rövid, de intenzív technikai szünet következett, hála az ebédkor elfogyasztott light cola + kaukázusi kefír kombónak. Az egész nem tartott két percig, és 128-as pulzussal folytattam a futást, szóval nem befolyásolta a tesztet. Biztatóan sokáig alacsony maradt a pulzusom, nagyjából 26 kilinél léptem át a 150-et, vagyis 80%-ot. Ez már nem annyira tetszett, mivel reménykedtem benne, hogy elérem a 30-at még a küszöb alatt. (Érdekes, de a 2010-es bécsi futásnál is 25 körül ugrott meg a pulzusom, onnan viszont elég komoly lassulás következett. Kicsit tehát aggódtam.) Azonban nagy megelégedésemre nem történt semmi drámai. Mentem tovább ugyanabban a tempóban, küszöb környéki pulzussal, közben újabb gólt ütött a moszkvai Dinamó, semmi extra. A harmincadik kilit 162-vel abszolváltam, ami papírom már a tejsavküszöböm. Erőnlétileg még rendben voltam, a lábaim nem nagyon fájtak, jele sem volt a Falnak. Mivel az aznapi futást 32 kilire terveztem, gondoltam, megtolom az utolsó kettőt. Felgyorsítottam 5:00 perces tempóra, és vártam a hatást. Semmi különös (168). Aztán 4:30-ra, na itt már elfogyott a levegő (175), úgyhogy visszaálltam az 5:27-re, és szépen bekocogtam.
A 32 kili 2:53:49 lett, és 30-ig tejsavküszöb alatti pulzussal futottam. A végén még erősíteni is tudtam, és így sem rogytam meg. Az előző posztban leírtam, hogy a célidőmhöz McMillan 20 mérföldes elvárása 2:53:53, halleluja, ezt megcsináltam. Ráadásul a 32. kilinél is úgy érzeztem, menne tovább. Ha nem is könnyedén, de még komfortosan. És innen egy 1:06:00-ás uccsó 10 kili is elég lett volna a négyórás álomhatárhoz... Több, mint egy perces lassulás, és még okés. Fuck yeah!
Két éve 3:19:30 volt a 32-es időm, 25 percet (!) javultam. Eddig. :-) És még van hátra 8 hét.
Lassan kezdem megérteni, miért futnak emberek 40 kili feletti edzéseket a maratonra készülve...
Szólj hozzá!
2012.02.09. 12:05
Cooper ügynök és a sebesség mámora
Tegnap, hirtelen felindulásból elkövettem valamit, amire legutóbb öt éve vetemedtem. Az pedig már elévült, ugye. Töredelmesen bevallom, hogy ismét Cooper-tesztet futottam. Mentségemre csak annyit tudok felhozni, hogy hétfőn 2000 méteres résztávokat futottam, és meglepően jól bírtam a 4:30-as tempót, még a harmadik menet során is. Ettől aztán elkezdett bizseregni bennem a gondolat, vajh mennyit tudnék Cooperen, elvégre a 9 perces résztáv nincs is olyan messze a 12 perctől. Nem hagyott nyugodni a gondolat, Tisztelt Bíróság! És tegnap megtörtént, elcsábultam.
Számomra döbbenetesen jó, 2910 méteres eredményt értem el, wazze. Nem semmi még akkor sem, ha gépen, teremben toltam. Cooper bácsi táblázata alapján az én koromban 2700m felett már a legelőkelőbb kategóriába számít minden eredmény. Élsportolóknál 2800m alatt van a gagyi. Vagyis hobbisták között én vagyok a félszemű király, és az élsportolók között is lenne olyan súlylökő, akit leigáznék. :-) Annak idején 3000m felett is tudtam, és most elég közel kerültem a 25 évvel ezelőtti önmagamhoz. Furcsa érzés nagyon. Mit is ér ez? Mit mutat meg? Nekem azt mondja ez az eredmény, hogy a sebességem már megvan, köszöni szépen. Úgy fest, erre nem kell gyúrnom egy darabig.
A napokban éppen vitáztam egyet a szárnyascipős futóblogon arról, hogy vajh mekkorát kell alkotnia DK-nak a négyórás maratonhoz. Elég-e az 1:50, vagy sem. Nos, McMester kalkulátora szerint igen. Ugyanakkor a mester azt is kihangsúlyozza, hogy a becslés az ADOTT TÁVHOZ MEGFELELŐ felkészültség esetén érvényes. Nos, nálam ez eddig minden évben kérdőjeles volt. A rövidebb (30 km alatti) távokon mutatott formám alapján simán kellett volna 3:55 körül futnom, aztán a legjobb futás is 4:31 lett. Tehát a Mcbecsült erdményt jókora ráhagyással kell kezelnem. Ha a Mc szerini 3:52-höz tartozó sebességeket is hozom a rövidebb távokon, akkor meglehet a 3:59. A csudijó Cooperem appropóján meg is néztem, mi az ábra.
Cooper: cél a 2707m, tegnap 2910 métert futottam. Grandioso!
10k: cél a 0:49:20, a legfrissebb időm 0:47:59. Pipa.
FM: cél a 1:50:04, a tavalyi BP FM időm 1:50:58. Majdnem megvan, mostanra jobb is lehetek talán.
6xSziget: cél a 2:53:53, ősszel futottam 2:56:46-ot. Azért ez majdnem 3 perc, itt van mit javulni.
Összegezve a fentieket kijelenthető, hogy a sebességem immár kifogástalan, és az állóképességem is megfelelőnek tűnik félmaratonig. A második félen viszont még dolgoznom kell, különös tekintettel az utolsó 10 kilire. Érdemi edzésre van még 6-7 hetem, benne 7 darab félmaratonnál hosszabb edzéssel. Jövő héten jön az első 30 feletti teszt, alig várom, hogy kiderüljön, hol tartok. Ha nem lesz devla nagy hideg, kimegyek a Szigetre egy hatosra.
2 komment
2012.02.03. 15:43
Év eleje, fogadkozások ideje.
Furcsa dolog az évkezdet. Valamiért mindig úgy érzem, feltétlenül szükséges mérleget vonni, célokat kitűzni, különben lemaradok valami fontosról. Pedig semmi különös nem történik, a lényeg nem ilyenkor van, hanem az év többi 364 (idén 365) napján. Egyébként is az utóbbi idők legfontosabb fogadalmát az elcseszett maratonon tettem meg, a döntés és a tényleges kiállás között: futok tovább. Eddig minden évben leült a nagy sportolhatnékom az év vége felé, most először nem hagytam magam. Alig egy hetet hagytam ki, és mentem tovább. Karácsony hetében is futottam, botrány! A korábbi punnyadós hetek helyett 25-30 kilis heti átlaggal átvészeltem a kritikus hónapokat. Az évet 1358 kilivel zártam, 103 futásból. Sem többet, sem többször nem futottam, soha.
Immár hatodik hete megy a felkészülés Bécsre, maratonra. A közismert, beteges fixációm nem gyógyult: idén is maraton a cél, ismét megpróbálom áttörni a négyórás határt. Megjegyzem, izgalmas lesz, ha sikerül végre. Vajon eltűnik majd a motivációm, vagy kitárul egy újabb ajtó? Remélem, kiderül.
Most először nem nulláról/minuszból kezdtem a felkészülést, látszik is a hatása: az első tesztem 12 kili volt, 58:55-ös idővel. Vagyis Metal Hammert olvasó kiskamasz korom óta először voltam öperces tempón belül hosszú távon. Tegnapelőtt meg már 48 perc volt 10 kili. Az újkori legjobb maratonom évében, 2010-ben ilyenkor 55 percnél jártam, tehát 7 perccel vagyok jobb, 40 másodperccel kilométerenként. Szép, nem? McMester kb. 51 perces 10 kilire jelez négyórás maratont, nekem az idén akár a 46 is összejöhet a felkészülés végére. Bíztató. Azonban, mint azt jól tudjuk, a 10 kili sprint táv egy maratonistának, nem elég megbízható az ebből levont következtetés.
2010-ben az első hónap leghosszabb futása egy félmaraton volt, az idén itt is előrébb tartok: pénteken -5 fokban hoztam be 27,4 kilit, benne 600 méter szinttel. Ráadásul hetente futok félmaratont, legutóbb tegnap. Mostanra bármikor bekocogok 2 órás idővel, bőven küszöb alatti pulzussal, ami 18 perc előny a 2010-es januári állapotomhoz képest. Na EZ már tényleg bíztató. :-D
Szólj hozzá!
2011.12.13. 11:57
Óvodáskorba ért a blog
Hogy mik vannak! Holnapután lesz három esztendeje, hogy feltettem magamnak a kérdést, webkettő-e vagyok. Úgy fest, ha részlegesen is, de igen. Évek óta körmölök ide futós/egós sztorikat, és csak ritkán hagyok ki negyedévnél többet... Az írásból, mármint. A futásból szerencsére nem maradt még ki egyszerre ennyi.
Boldog szülinapot, kedves Naplóm! Remélhetőleg megérjük így együtt az iskolaköteles kort is.
:-D
Szólj hozzá!
2011.12.13. 11:40
Maraton a kukában
Nem hittem volna, hogy ezt a napot is megérem. Feladtam egy versenyt. Ismeretlen, szar érzés volt meghozni egy ilyen döntést. Viszont meglepően könnyen feldolgoztam a traumát, pedig az ilyen dolgokat évtizedekig szoktam magammal cipelni. Most pedig még apálya szélén átalakult a düh és a megalázottság eltökéltséggé, hajtóerővé: kelj fel, menj tovább! Pedig nem jellemző rán a Zen.
Ami a futásomat illeti, valahogy éreztem, hogy nem lesz jó. Három napig hasmenésem volt előtte, rosszul aludtam, zajlott a finis a melókeresésben, stb. Vagyis nem voltam ott fejben. Kicsit túl is edzhettem magam, mert a verseny előtti utolsó hosszú futások rendre szarul estek. előző este éreztem, hogy valami baj lesz. Ráadásként jött a meleg és a pára a verseny napjára. Ezekkel az előzményekkel álltam oda a vonalra. Az első métertől szarul esett a futás, de akkor még azt hittem, majd bemelegszem. Az 5:30 nem esett nehezemre, ez bíztatott. Hatnál rámjött a csurizhatnék, de még bent voltunk a Belvárosban. A Március 15-e téren végre volt egy kis bozótos, kb. félméteres padkával. Laza ugrás fel, annak rendje és módja szerint. Meg is húzódott a fellépő lában, annak rendje és módja szerint. Tíznél már látszott, hogy nem múlik, egyre rosszabb. Ráadásul ösztönösen elkezdtem átterhelni, így a jobb lábam is olyan helyeken kezdett fájni, ahol még sosem. Ezzel még végigmehettem volna, a tempómon nem látszott. Tizennégynél azonban durván és hirtelen elszállt a pulzusom 160 fölé, majd féltáv előtt végem volt erőből és akaratból is. 22-nél feltárult előttem déli irányban a budai rakpart, nappal szemben, fájós lábbal és elfáradva, döntöttem: nem ér ennyit az egész. Ha az első maratonom, valszeg végigküzdöm magam. Hetedjére viszont nem vonzott a potenciális sérülés, sem a várható 4 óra 30 percen kívüli idő. Huszonhétig elkocogtam, Boriéknál kiléptem a sorból. Utána szédelegtem velük egy kicsit a parkban, ami pár kocka csoki után, Ilonkával játszva elmúlt. Szóval valami tényleg nem stimmelt aznap. Pedig frissítettem is bőven, meg megettem egy vagon szőlőcukrot is.
Kicsit furcsa, hogy pár héttel korábban 32 kilit futottam öt óra alvás után, enyhe másnapossággal, 29 fokban, tök egyedül a Szigeten, tömegben, kútról kortyolgatva. De a versenyen mutatott tempónál sokkal gyorsabban (5:27 vs. 5:45), másnapi izomláz nélkül. Túledzettség és a mentális kondi hiánya? Nyilván, de sebaj.
Úgy fogom fel, hogy volt egy elcseszett tempó edzésem, és megúsztam egy húzódásos sérülést. Futok tovább: maraton Bécsben, tavasszal.
Szólj hozzá!
2011.12.13. 10:55
Örökzöld téma, avagy mennyi legyen az annyi?
Kissé elmaradtam az utolsó posztokkal. Nem esett jól a verseny, de erről majd a következőben. Új munkahelyem lett, nem igazán volt érkezésem és kedvem blogolni, mással votlam elfoglalva. Az alábbi szöszenet van vagy két hónapos, de sebaj, a betű itt nem romlik meg, mint a betűtészta a paradicsomlevesben.
A verseny előtti hetekben fogynak a napok, szaporodnak a kérdések. Persze ezek a kérdések igazából az alapkérdés mutációi. Minden kérdések Ősatyja pediglen imigyen hangzik:
A) Féltávra tök szuper volt a felkészülésem, lazán pedig bármikor futok 20-22 kilit másnapi izomláz nélkül. Ez nagyon jó, de mi van felette?
B) 30 kilire is elég a felkészültségem, meghalás nélkül menne mondjuk 5:20 körüli átlaggal. Ez is nagyon jó, de mi van felette???
Mi lenne, behalás. Rizikós lenne megfutni az elejét 5:30-ban, és utána 30 felett lerohadni teljesen. Mindegy, hogy a 31. vagy párral több, de két-három szar kili hazavágja a négyórás időt. Úgyhogy most merengek. Valszeg elmegyek a négyórás bollyal, ők 5:35-5:37 körül szoktak menni féltávig, esetleg harmincig. Ez majdnem 10 másodperccel lassabb lenne harmincon, mint az a tempó, amit bizonyítottan tudok. Kérdés, hogy ez az 5 perc mekkora tartalék lenne a lábamban. A négyórás átlagtempóhoz képest még ez is 2-3 perc előnyt jelent a leggázabb szakaszra. Felraktam egy ábrára az 5:35-ös kezdést, megspékelve a tavalyi tényleges lassulási görbémmel. A becsült eredmény 4:05:47. Hümm. Lássuk csak, hol lehetne farigcsálni 6-7 percet.
Szólj hozzá!
2011.09.05. 11:49
Gutapest Félmaraton
Tegnap megvolt az idei szezon második mért félmaratonja, a budapesti. Vigyázat, előzmények következnek. A tavaszi, jól sikerült bécsi feles után elhatároztam, hogy nem (nagyon) hagyok ki, menetből futom meg az őszi maratont. Fontos elhatározás volt az is, hogy a budapesti felesre olyat akarok javulni, hogy a fal adja a másikat. Célként akkor egyenletes ötperces tempót jelöltem meg. (Bécsben 5:30-at teljesítettem…) A verseny előtti hosszúkból az kristályosodott ki, hogy nem is voltam über-optimista, tényleg sokat gyorsultam a nyáron. Meg kellett próbálnom az 1:50-et (5:10, és környéke). És most lássuk, mire jutottam.
Első gondolatként nem tudom visszafojtani, hogy: B+, már megint milyen rohadt hőség volt!!! Miért van az, hogy az összes BSI-s budapesti futáson felforr az aszfalt? Még szerencse, hogy a nyár is elég meleg volt, így sokszor futottam ilyen hőségben, mondhatni szokva vagyok hozzá. Amúgy fura, de először futottam a Budapest Félmaratonon. Szokták mondani, hogy jó a hangulat, miazmás. Csak hát a pálya, az. Meg rakpartok, hidak, tömeg, elmért táblák. Eddig valahogy mindig más elfoglaltságom volt. Bár az elhíresült hőségriadós esetnél csak majdnem voltam ott, tegnap törlesztett a sors.
István szomszéddal megbeszéltük az együtt futást. Aztán a csajok is kitalálták, hogy kijönnek szurkolni a gyerekekkel, megint lesz pacsizás, tök jó. István viszont összeszedett valami kehét, úgyhogy végül nem tervezett komolyat futni. A parkolásnál már látszott, hogy A) köcsög meleg van, B) rengetegen lesznek. Szerencsére időben indultunk, így a helykeresős társasjáték dacára odaértem kilencre a Vodafone sporikkal megbeszélt randira. Rég láttam őket, jól esett pár szót váltani velük. Közben némi lazítás, nyújtás, kocogás, komolyabb bemelegítésre nem vitt rá a lélek. Elég meleg volt amúgy is… 27 fok, egy órával a rajt előtt. Pazar. Egész este az órámra ragasztott időtervekkel baszakodtam, vacilálva az 5:10-es és 5:15-ös verzsön között. A hőmérő gyorsan megmondta a frankót, jó lesz az 5:15-is, már ha sikerül. Közben befutott Gergő is, akivel sajnos elég rég futottunk együtt. Saját bevallása szerint sem sokat futott, meg fel is gyúrt magára 10 kiló izmot, majd meglássa. Tíz perccel a rajt előtt betolakodtunk hármasban a szardíniásdobozba, főni. Körülöttünk már akkor szakadt a víz mindenkiről, áltó helyünkben. Rajt, tötymörgés, szokásos. Futni kb. a Hőség terén lehetett elkezdeni.
Próbáltam nem bekezdeni, így is erősebb lett egy gondolatnyival az első pár kili. Az első gyaloglót még az Andrássyn láttam, jó lesz ez a meleg, meg egészséges is… István szomszéd már a rajtnál a saját iramára váltott, Gergő hat körül gondolta meg, hogy tényleg ilyen fiatalon akar-e meghalni, vagy inkább lassít. Őszintén megmondom, nekem is zokon esett az első 6-7 kili. Iszonyú meleg volt, az első frissítésnél már az ötperces mezőnynek sem jutott víz, a tömegtől lépni is alig lehetett, stb. Össze is szedtem vagy 40 másodperc hátrányt a budai oldalon. A továbbiakban a szervező jóvátette bűneit, a lehetőségekhez képest gyakran és sokat lehetett frissíteni. A zuhanyok is jól estek, bár máskor kerülni szoktam, utálok szottyos cipőben futni. Most azonban leszartam, még borogattam is magamra a vizet, ahol csak lehetett. A frissítőpontok kb. olyan hatást keltettek, mint amikor a Serengetiben vándorló gnu-csorda végre víznyerőhöz ér. Elcseszett tolongás, hörgés, paták és szarvak villogása, száll a por, fröcsög a sár…
Én viszont azon kaptam magam, hogy folyamatosan előzök, míg engem csak páran kerülnek, azok is főleg váltófutók. Vérszemet kaptam, megtérülni látszott a sok hosszú tempófutás a melegben. Féltávnál már visszahoztam a hátrányomat, majd pacsi a kisfiammal és a kislányommal. Éreztem, ez az én napom lesz. A rakparton felfelé végig dinamikus maradtam, közben kikerültem a kétórás futást tervező tömegből. A fordulónál már látszott, hogy egyértelműen a hátam mögött maradt a tolongás. És még mindig bírtam a tempót. Körülöttem, ha nem is dőltek-borultak, de hörögtek-lihegtek a népek, sokan elfutották magukat, de csúnyán. 16-nál megint családlátogatás, a kölkök futottak is velem egy rövid szakaszon. Öröm és bódottá, igazi képernyőképes jelenet volt. A nyugati téri felüljárón jött ki teljesen, hogy igen jó erőben vagyok. Alig lassultam valamit, pedig azt a szakaszt még utálom is. 18 után elkezdtem gyorsítani, és láss csudát: ment! 20-nál újabb tempóváltás, szinte rohanás a célig. 1:50:58 lett, ami a hőségben kifejezettem jónak mondható. Úgy számolom, hogy a mezőny első harmadába éppen befértem. 20 év óta először.
Végig bírtam erővel, kb. állandó tempóban, uralva magamat és a körülményeket. Nagyon jó érzés, hogy tegnap ahhoz a szűk kisebbséghez tartoztam, akit nem vert agyon a rekkenő pálya, sőt egyéni csúcsot futott. Ugyanis közel hat percet javítottam a bécsi időmön! Ráadásul ilyen melegben, ami tényleg bíztató. Egyébként Zoli 300 méterrel hosszabbnak mérte a pályát, többedmagával. Ha ez igaz, akkor pláne jó voltam. Szó, ami lá: reálisnak érzem, hogy megfussam a négyórás határt egy hónap múlva.
Szólj hozzá!
2011.09.05. 10:28
Apa, mikor érünk már oda?
Minden szülő ismeri a fenti mondatot, aki indult már hosszú útra gyerekkel. A többieknek ajánlom figyelmébe Sherk és Fiona esetét Szamárral. Például drága kislányom egy ízben a Biatorbágy táblánál tette fel a kérdést, és nem örült a válasznak. Biatorbágy 5 kilométerre van az otthonunktól, és a bulgár tengerpartra indultunk… Messze csengő, türelmetlen ordítása ettől kezdve Belgrádig(!) folyamatos volt, noha Újvidék magasságában már meglegyintett engem a családirtás szele. Hogy jön ez a futáshoz? Egyszerű: a maratoni felkészülés is hosszú, sokszor unalmas dolog. A bennünk lakó kiskölök pedig időnként felteszi a kérdést. Ott vagyunk már? Mikor érünk már oda? Nos, ideje válaszolnom magamnak. Nem picim, még nem vagyunk ott. De már közel járunk, hamarosan odaérünk.
Az elmúlt hónapokban 30-40 kiliket toltam hetente. Mindig volt egy hosszú, legalább félmaratonnal felérő futás, a rövideket meg igyekeztem gyorsításra használni, sikerrel. Végül kialakult egy új, jelentősen gyorsabb kényelmi tempóm, az 5:30. Ez tavaly még 6:00 volt, szóval szépen fejlődök. Viszont újonnan szerzett sebességem kérdéseket vet fel. A kérdés, mint mindig, most is az: vajh mekkora elánnal vessem bele magam a maratonba? Fal Bácsival ugyebár nem szeretnék találkozni, ámde most már szeretnék négy órán belülre futni. A tisztánlátás érdekében az elmúlt három hét mindegyikén futottam egy-egy tesztet a Szigeten, 4, 5 majd 6 kört. Körátlagok:
4Sz = 5:16, 5:16, 5:22, 5:24 (5:19)
5Sz = 5:22, 5:24, 5:24, 5:25, 5:27 (5:24)
6Sz = 5:25, 5:24, 5:26, 5:24, 5:31, 5:42 (5:29)
A négyes és a hatos mocskos melegben történt, 28 fok felett. Ami szépen látszik is az utolsó köröknél. A „FEAL THE SUNSHINE, ENJOY THE HEAT” köröket nem számítva a pulzusom 160 (85%) alatt maradt, azaz a tejsav küszöbön innen. Tanulság: hőség nélkül (30 fok alatt…) szép, egyenletes tempót tudok, biztatóan hosszasan, kezelhető igénybevétel mellett. A négyórás maratonhoz 5:40-es átlag kell, ami azért nem pite, valljuk be férfiasan. Azonban a három teszt summázata szerint 5:30-as féltávot már biztosan abszolválok, még ha indo-európai, de azért politikailag korrekt gyerekek potyognak is az égből. Elvégre 30-32 kili is ment ebben a tempóban. Ha innen vissza is esek fél percet a maradék 10 kilire, akkor is marad tarcsiban négy perc Fal Bácsi oltárára. Mondjuk ennyire nem kellene bevállalósnak lennem a kezdeti tempót illetően, elvégre egypárszor rákapáltam már a kapkodásra. McMester kalkulátora alapján mindhárom futás kicsivel ugyan, de négy órán belüli időt sejtet (3:53-3:58). Necces. Alapvetően két kivitelezhetőnek tűnő séma látszik:
Tökösebb-lassulós
0-21 = 5:30
22-32 = 5:40
33-42 = 6:00
Féltávnál visszaváltok 5:40-re, akkor talán még a drámai lassulás megelőzhető. A vége 3:58, két perc tartalékkal. Viszont nem tiszta, hogy mennyire fingatom meg magam az elején, elég-e a tempócsökkentés a közepén, ergo tartható-e a vége. Fal Bácsi iz watchin’ ya…
Konzervatív-lassulós
0-35 = 5:35
36-42 = 6:10
A vége ennek is kb. 3:58. Kisebb a sanszom az összeomlásra, ugyanakkor egy-két hatperces feletti kili ezt is agyonvághatja. Valszeg ez lesz a helyes megfejtés, nem kéne a kelleténél többet kockáztatni.
Az most nem lehet kérdés, hogy mennyivel tudnék négy órán belül futni. Nem célom az egykori 3:53 megütése, egy 3:59:59-cel is madarat lehetne velem fogatni a célban. (Mármint lassú, dagadt és röpképtelen madarat, valami dodo féleséget.)
Ami viszont kérdés, az a hőmérsékleti tényező. Biztos, hogy 30 fok nem lesz október másodikán. Annyival is beljebb vagyunk, amennyivel hűvösebb lesz. Ha csak 5-6 másodperccel jobb vagyok 5-10 fokkal alacsonyabb hőmérséklet mellett, akkor van három perc tartalékom. És ez már elég lehet arra, hogy ne kelljen attól rettegnem, hogy mondjuk 4:01:57-et lássak a célban… Azt ugyanis kurvára utálnám. Mindenuccse van még két kemény hét edzésre, meg két rápihenős a végére. Nemsokára itt a Budapest Félmaraton, az utolsó predikciós edzés. Megpróbálok egyéni csúcsot futni, elérni az 1:50-et. Ha ez összejön, papirkutya legyek, ha nem megyek neki a négyórás szintnek.
Szólj hozzá!
2011.04.18. 09:55
Blog re-loaded
Némi csodálkozással, és nem kevésbé dagadó mellénnyel vettem, hogy jó néhány ember nyaggat a hosszú csend miatt. Köszi mindenkinek a figyelmet és a noszogatást! A szünet oka egyszerű: nem volt miről írnom. Ősz óta volt egy pár komolyabb hasmenős/náthás betegség, egy bejgliszezon, meg egy repedt csukló gipsszel. Ezek a tényezők annyira nem dobták fel sem a futhatnékomat, sem az írhatnékomat. Ráadásul öregszem: a hidegben mindig megfáztam, ha kimentem futni. Ugyanott, ugyanazt, ugyanabban a ruhában, mint eddig. Kínomban elkezdtem vasat, magnéziumot, Béres-cseppet és C-vitamint szedni, meg eljött végre a tavasz is, úgyhogy most fittebb vagyok, mint valaha... :-D Azért persze futottam, az elmúlt hetekben elég sokat, már ha a heti 40-50 kilit ide számítjuk. Rászántam magam ugyanis életem első önálló és mért félmaratonjára, Bécsben. De ne szaladjunk ennyire előre.
A felkészülés előtt megvontam a tavalyi év mérlegét. Kiderült, hogy síkon könnyedén (muhaha) futok maratont, de a rengeteg lassú és hosszú futás nagyon visszavetette a sebességemet. Ez jól látszott 10 kilométeren, vagy dupla Szigetkörön. Őszinte futópajtik szerint a mozgásom is mammeres-csoszogós lett. A Kékes segítségével kiderült az is, hogy komoly pulzus és VO2MAX igénybevétel idején a király meztelen, totál kripli vagyok. Adott hát a feladat az idénre: meg kell tanulnom 70-80%-os pulzus helyett a tejsavküszöb körüli tartományban futni, 80% felett. Ráadásul szebb mozgással, és lényegesen gyorsabban. Ugyanis hiába fogok hatperces tempóban 140 alatti pulzussal mondjuk dupla annyit edzeni, mint tavaly, a négy órán belüli maratonhoz ez a tempó kevés. Lehet, hogy jó lenne egy ötvenes ultrafutáshoz, de az nem vonz.
És akkor lássuk az idei első komolyabb futkározásomat. Elsőként azt kell látni, hogy belőttem az októberi müncheni maratont célversenynek. A korábbi évek barokkosan túldíszített felkészülési tervei helyett készítettem egy szikár, de ütős tervet. Még mindig Greg McMillan alapján, de jelentősen merítettem a Boston Athletic Association javaslatai közül is. (Rövid kitérő: A BAA szigorított a bostoni kritériumokon: jövőre már 3:10-es (!!!) maratont várnak el beugróként a 40 alatti korcsoporttól… Ezek odaát nem szargalacsinnal gurigáznak, ahogy a nóta mondja.) A tervem ezúttal háromhetes mikrociklusokra épül, 4 szett alapozás, 3 szett formába hozás, és 1 szett rápihenés. Összesen 24 hét. A kezdés a jövő héttel esedékes, de addig sem akartam céltalanul lézengeni, így került képbe egy tavaszi félmaraton. Először a Vivicittára gondoltam, aztán befűzött a Vodafone SE, hogy menjek ki én is bécsbe. Jó döntés volt, tök jó futással.
Mint említettem, viszonylag sokat futottam előtte. Ráadásul a heti hosszút a János-hegyre tettem, 18-22 kilis távokkal, 300-500 méteres emelkedéssel. A többi futásomat síkon, de mindig küszöb közeli pulzussal produkáltam. A javulás látványos a tavalyi évhez képest: tripla szigetkörön összejött egy 5:20-as átlagtempó, másnapi izomláz nélkül, illetve a hegyi 22 kili hatpercesre jött ki. Mondjuk a bal achileszemet éreztem három napig, szóval a lefelé futáson még van mit gyakorolni.
Tehát: szeretném elújságolni, hogy tegnap lefutottam életem első félmaratonját. Nagy hype-ot keltettek a bécsi szervezők, 32000 futó volt a rajtnál. Valszeg részben amiatt, hogy király promóciót hoztak össze. Mármint elhozták a Királyt. Gebre, az Élő Legenda (Haile Gebreselassie, maraton világcsúcstartó, n+1szeres világbajnok) is elindult a versenyen. Mégpedig szintén féltávon, de úgy, hogy az elit kategóriájú futóknak adott két percet, majd végigkergette őket Bécs utcáin. Szerény 60:18-at futott, sok százezer (!) néző előtt. Ennyire azért én nem voltam jó, de az 1:56:38-as időmmel tökéletesen elégedett vagyok. 5:31-es átlag, a felkészülés előtt nagyon biztató. A táv amúgy 11 és 17 között enyhén emelkedik, ráadásul azon a részen árnyék sincs. Itt becsúszott két hatperces ezer, mert nem engedtem a pulzusomat 170 fölé. Ami a pulzust illeti, végig 80% felett voltam, tehát az elméleti tejsavküszöböm körül, illetve felette. Ennek dacára mindössze 18-tól éreztem a lábaimat, de onnan meg lejt a táv, ki lehetett gurulni a macskásodást. Valamennyi tartalék még maradt is bennem, de ezúttal a cél az 5:30-as átlag volt, nem az egyéni csúcs. Összefoglalva: bebizonyosodott, hogy
- képes vagyok két órán keresztül komoly pulzussal futni
- sikerült közel egyenletes, és elég gyors tempót futnom a dimb-domb és meleg ellenére is.
Mindkét tényező nagyon fontos az áhított négy órán belüli maraton abszolválásához. Viccesen azt is mondhatnám, hogy már "csak" még egyszer ennyit kell majd ebben a tempóban, ilyen pulzussal futni... :-D Sajna a tapasztalat azt mondja, hogy a futók kb. 80%-a lényegesen lassabb második féltávot fut, ez velem sem lesz másképp, maximum enyhébb mértékben. Érdemes legalább 10 perces lassulást kalkulálni. Ergo az első fél távot 1:55 alatt kellene hoznom, hogy egy 2:05-ös második féllel legyen esélyem a végén. Biztonsági játékosként inkább azt mondom, hogy képessé kell tenni magamat egy 1:50-es első félre, ráadásul végig küszöb alatt futva.
Ennek fényében a tegnapi 1:56:38 kifejezetten jó kezdésnek tűnik. Ha ősszel sikerül ötperces tempóban futnom a budapesti félmaratont, akkor vélhetőleg a versenyen nem fog gondot okozni az 5:30-as első fél, majd a 6:00 körüli második fél. Csupán félmaratonra vetítve ez 1:46-os célt jelent, azaz félperces javulást ezrenként. Ez nem pite, de megpróbálom.
3 komment
2010.08.30. 11:46
Mad Max
Az idei maraton-váltóról ez a szánalmas cím jutott eszembe, pedig jó sokat gyököltem rajta. Gagyi, de leírja a lényeget: zakkant csávó mozog a kietlen úton, rezgő hőségben.
A váltóra el szokás menni, ugyebár. Egyfelől ott a Gázlómadár SE, ami igazából évente egyszer tör elő a virtuális térből a valóságba, a váltón. (Tudom, Szigetfutás…) Másrészt a munkahelyi csapat is évről évre jópofa időtöltést jelent. A két kör tehát az idén is adott volt. Külön persze nem készültem, elvégre hét kilit akármilyen program mellett le lehet futni, bármikor. Bármikor? Ehem. A verseny napja közeledtével beköszönt Murphy. Szombaton már olyan vihar volt, hogy a háztetőt féltettem. A BSI ősi farkastörvénye alapján versenyt pedig nem mondunk le, ha cigánygyerekek potyognak is az égből. Pedig most potyogtak rendesen. Már készítettem a pálinkát, forralt bort és a vegyvédelmi köpenyt gumicsizmával, kint meg tombolt az ítéletidő. Az apokalipszis lovasai helyett azonban végül SMS érkezett: Profit Árpád meghajolt az elemek előtt! Pontosabban nem ő hajolt meg, hanem a célzóna-installáció. Állítólag rájuk borította a szél, a versenyt tehát az utolsó pillanatban elhalasztották. Hosszas pöcsölés után végül a számomra lehető legdurvább megfejtés mellett döntöttek: a Kékes futás másnapjára tették át a versenyt.
A Kékesről már írtam, hogy iszonyatos hőség volt. Hogy erre is rá lehet tenni egy lapáttal, az másnap kiderült szépen. A hagyományokhoz híven én rajtoltam Gázlómadaras váltóbottal, hogy a céges körömig kipihenhessem magamat. Rajt 11-kor, ahogyan kell. 35 fok mondjuk nem volt, de harminc biztosan. Árnyék meg egy csipetnyi se. Cserébe legalább brutálisan el voltam macskásodva az előző napi Kékestől. Nagyon óvatosan kezdtem, elvégre itt szinte minden évben elrohantam az elejét, és ilyen fegyelmezetlenség a hőség miatt most nem fért bele. Szépen, könnyedén nyomtam, lassan lehullott a rozsda a gépezetről. Az első táblát 5 perc alatt értem el. Vattafak, ahogy a művelt angol mondaná, ez nagyon gyors! Gondoltam, hogy a szervező elmérte a táblát, megesett már máskor is. A második kili 10 percen belül jött, a harmadik 15-nél. Nem tévedés, én megyek gyorsan, pedig nem is érzem. Lefelé megszűnt a légmozgás, jött a Szahara-feeling. A rakparton a relatív hőérzetem volt vagy negyven fok, körülöttem dőltek-borultak az ájultak. Az itatónál leöntöttem magam fél liter vízzel, de ez sem használt. A célban az óra 37:21-et mutatott, azaz 5:19-es átlagot. Egész jó lett. Mi lett volna hűvösben, kipihenten? A befutó zónában csúcsforgalom volt, az elsősegély sátorba szinte futószalagon hozták az elhullott egyedeket. Ez maradt a jellemző élményem a napra: mentőautó szirénázva el. Minket is utolért a végzet, de erről majd később.
A céges váltóval még nagyobb melegben futottam, 39:06-ot. Addigra ritkult a mezőny, de a rakpart a Mars napos felszínére kezdett emlékeztetni. Nincs oxigén, viszont olvad a kőzet… Nagyon vigyáztam, mert az előző nap összeszedett szívtájéki nyilallás folyamatosan emlékeztetett arra, hogy nem jó dolog lábon kihordani egy infarktust. A többiek jó fejek voltak, az utolsó 500 méterre a fél csapat visszaállt mellém, díszkísérettel futottam el a célig.
Közben kiderült, hogy Gázlómadárék háza táján gond van. Az, hogy lassúak vagyunk, nem volt meglepő, elvégre totál hikomat volt a társaság. Krisz műtétből kezdett újra, Bori nem vállalta a futást terhességéből kifolyólag, Gerisógor meg nem futhat szívügye okán. Végül kirúgott a hámból, és a megengedettnél magasabb pulzussal sétálta végig a távot. Utolsó futóként Léna jött. Volna. De nem jött a váltóbot, mert az előző futót (Lacit) elvitte a cica. A mentőautók mellett állva ez nem lehetett nagyon megnyugtató gondolat. Szegény Léna tök ideg volt, elvégre Laci az ő élete párja. Végül a szervezők legeslegutolsó futóként elhajtották a körre azzal, hogy a botot majd utána viszi a záróbringa… Laci végül megérkezett, szerencsére némi rosszulléten túl semmi komoly baja nem történt. Ezt a jó hírt el akartuk újságolni Lénának, így lementünk elé a rakpartra. Na, itt jött el Mad Max flash. Addigra már olyan meleg volt, hogy azon sem csodálkoztam volna, ha délibábot látok. Futók nem voltak egyáltalán, gyakorlatilag az egész rakpartot Léna kedvéért tartották lezárva. Szürreális látvány volt, mondhatom. Végül a Margit-híd alatt feltűnt egy remegő fantom-alak, aki lassan-lassan Lénának bizonyult. Először csak egy frissítés erejéig akartam mellette futni, végül elkísértem a célig. Így is futott négy kilit tök egyedül. Azért a 17. kili már nekem sem esett jól, őrült vagyok teljesen.
Kissé bizarr a mérleg. A tömegsport elvileg az egészségről szólna, de ez a nap a hülyeségről szólt. Komolyan nem értem, hogy a hőségriadó ellenére miért engedték el az illetékesek a rajtot. És igen, mi is dönthettünk volna úgy, hogy ilyen melegben ökörség a futás. Az is volt.