Tegnap megvolt az idei szezon második mért félmaratonja, a budapesti. Vigyázat, előzmények következnek. A tavaszi, jól sikerült bécsi feles után elhatároztam, hogy nem (nagyon) hagyok ki, menetből futom meg az őszi maratont. Fontos elhatározás volt az is, hogy a budapesti felesre olyat akarok javulni, hogy a fal adja a másikat. Célként akkor egyenletes ötperces tempót jelöltem meg. (Bécsben 5:30-at teljesítettem…) A verseny előtti hosszúkból az kristályosodott ki, hogy nem is voltam über-optimista, tényleg sokat gyorsultam a nyáron. Meg kellett próbálnom az 1:50-et (5:10, és környéke). És most lássuk, mire jutottam.
Első gondolatként nem tudom visszafojtani, hogy: B+, már megint milyen rohadt hőség volt!!! Miért van az, hogy az összes BSI-s budapesti futáson felforr az aszfalt? Még szerencse, hogy a nyár is elég meleg volt, így sokszor futottam ilyen hőségben, mondhatni szokva vagyok hozzá. Amúgy fura, de először futottam a Budapest Félmaratonon. Szokták mondani, hogy jó a hangulat, miazmás. Csak hát a pálya, az. Meg rakpartok, hidak, tömeg, elmért táblák. Eddig valahogy mindig más elfoglaltságom volt. Bár az elhíresült hőségriadós esetnél csak majdnem voltam ott, tegnap törlesztett a sors.
István szomszéddal megbeszéltük az együtt futást. Aztán a csajok is kitalálták, hogy kijönnek szurkolni a gyerekekkel, megint lesz pacsizás, tök jó. István viszont összeszedett valami kehét, úgyhogy végül nem tervezett komolyat futni. A parkolásnál már látszott, hogy A) köcsög meleg van, B) rengetegen lesznek. Szerencsére időben indultunk, így a helykeresős társasjáték dacára odaértem kilencre a Vodafone sporikkal megbeszélt randira. Rég láttam őket, jól esett pár szót váltani velük. Közben némi lazítás, nyújtás, kocogás, komolyabb bemelegítésre nem vitt rá a lélek. Elég meleg volt amúgy is… 27 fok, egy órával a rajt előtt. Pazar. Egész este az órámra ragasztott időtervekkel baszakodtam, vacilálva az 5:10-es és 5:15-ös verzsön között. A hőmérő gyorsan megmondta a frankót, jó lesz az 5:15-is, már ha sikerül. Közben befutott Gergő is, akivel sajnos elég rég futottunk együtt. Saját bevallása szerint sem sokat futott, meg fel is gyúrt magára 10 kiló izmot, majd meglássa. Tíz perccel a rajt előtt betolakodtunk hármasban a szardíniásdobozba, főni. Körülöttünk már akkor szakadt a víz mindenkiről, áltó helyünkben. Rajt, tötymörgés, szokásos. Futni kb. a Hőség terén lehetett elkezdeni.
Próbáltam nem bekezdeni, így is erősebb lett egy gondolatnyival az első pár kili. Az első gyaloglót még az Andrássyn láttam, jó lesz ez a meleg, meg egészséges is… István szomszéd már a rajtnál a saját iramára váltott, Gergő hat körül gondolta meg, hogy tényleg ilyen fiatalon akar-e meghalni, vagy inkább lassít. Őszintén megmondom, nekem is zokon esett az első 6-7 kili. Iszonyú meleg volt, az első frissítésnél már az ötperces mezőnynek sem jutott víz, a tömegtől lépni is alig lehetett, stb. Össze is szedtem vagy 40 másodperc hátrányt a budai oldalon. A továbbiakban a szervező jóvátette bűneit, a lehetőségekhez képest gyakran és sokat lehetett frissíteni. A zuhanyok is jól estek, bár máskor kerülni szoktam, utálok szottyos cipőben futni. Most azonban leszartam, még borogattam is magamra a vizet, ahol csak lehetett. A frissítőpontok kb. olyan hatást keltettek, mint amikor a Serengetiben vándorló gnu-csorda végre víznyerőhöz ér. Elcseszett tolongás, hörgés, paták és szarvak villogása, száll a por, fröcsög a sár…
Én viszont azon kaptam magam, hogy folyamatosan előzök, míg engem csak páran kerülnek, azok is főleg váltófutók. Vérszemet kaptam, megtérülni látszott a sok hosszú tempófutás a melegben. Féltávnál már visszahoztam a hátrányomat, majd pacsi a kisfiammal és a kislányommal. Éreztem, ez az én napom lesz. A rakparton felfelé végig dinamikus maradtam, közben kikerültem a kétórás futást tervező tömegből. A fordulónál már látszott, hogy egyértelműen a hátam mögött maradt a tolongás. És még mindig bírtam a tempót. Körülöttem, ha nem is dőltek-borultak, de hörögtek-lihegtek a népek, sokan elfutották magukat, de csúnyán. 16-nál megint családlátogatás, a kölkök futottak is velem egy rövid szakaszon. Öröm és bódottá, igazi képernyőképes jelenet volt. A nyugati téri felüljárón jött ki teljesen, hogy igen jó erőben vagyok. Alig lassultam valamit, pedig azt a szakaszt még utálom is. 18 után elkezdtem gyorsítani, és láss csudát: ment! 20-nál újabb tempóváltás, szinte rohanás a célig. 1:50:58 lett, ami a hőségben kifejezettem jónak mondható. Úgy számolom, hogy a mezőny első harmadába éppen befértem. 20 év óta először.
Végig bírtam erővel, kb. állandó tempóban, uralva magamat és a körülményeket. Nagyon jó érzés, hogy tegnap ahhoz a szűk kisebbséghez tartoztam, akit nem vert agyon a rekkenő pálya, sőt egyéni csúcsot futott. Ugyanis közel hat percet javítottam a bécsi időmön! Ráadásul ilyen melegben, ami tényleg bíztató. Egyébként Zoli 300 méterrel hosszabbnak mérte a pályát, többedmagával. Ha ez igaz, akkor pláne jó voltam. Szó, ami lá: reálisnak érzem, hogy megfussam a négyórás határt egy hónap múlva.
