Valaki nagyon nem akarhatja, hogy futkározni kezdjek. A múltkori bejegyzést követően kisvártatva belázasodtam, és ágynak estem von influenza: gyíkká változtatott, de már elmúlt. Pénteken végre eljutottam futni.
Kábé ideális idő volt, 5-6 fok, szél nélkül, tiszta levegő. Viszont leányos zavaromban otthon hagytam az órámat, ezért kicsit ráparáztam a kérdésre. Végül hirtelen felindulásból letöltöttem újra az Endomondo-t. Alapvetően meglepett, mert hajszálpontosan mért a GPS, valamit tutira beújítottak három év alatt.
Szóval Sziget, egy kör, péntek tizenharmadika. Lehet, hogy volt fekete macska is, de nem láttam a sötétben. :-) Először is tök jól esett a futás. Ráadásul gyakorlatilag óra nélkül futottam, mégis egész jó lett a tempó és a tempóátlag is. Valahová 6:30-köré gondoltam a pillanatnyi képességemet, végül 6:16-ra jött ki. És a végén az uszodától még meg is tudtam tolni, csak a miheztartás végett. Az uccsó négyszáz ötpercen belüli tempóval ment. Nem is hánytam epét, sőt, még a második kör is csiklandozott kicsit, de aztán ellenálltam. Éreztem a térgyeimet, megrokkani meg nem kéne. Főleg úgy hogy a cipőm kissé elnyűtt már, és eleve nem stabil. Szó sem volt 100+ kilóról, amikor vettem.
Ami az utóhatásokat illeti, kellemes izomláz, térd/boka/hát/nyakfájás nélkül. Ígéretes! Viszont venni kéne új cipőt, kövérembereset.