Hettekel ezelőtt meghúzódott az ágyékom. Vagy mim. Nem röhög! Nem olyankor... A Szigeten rámjött a pössenthetnék, a Centrum bejáratánál. Nem mentem be 200 forintért, hanem leléptem a partoldalra. Jó nagy lépés, legalább 50 centis. Lefelé nem volt nagy baj, végül nem gurultam a Dunába. Demonstráltam, hogy lecsúszni könnyebb, mint felkapaszkodni... Ugyanis a fellépéskor kimozdult alólam a támasztó lábam, és spárgáztam egy furát. Mivel a felső lábam (ujjam, ujjbegyem, körmöm) már fent volt. NA ettől nyilallt egy olyat odalent, hogy besírtam. Érdekes, de futás közben nem zavart, pedig aznapra 4 kör volt az adag. Viszont azóta sem múlt el teljesen, hiába nyújtom az izmot. Mondom, nem röhög! A kollekcióba azóta szereztem egy Achilles-környéki fájást, ami egyértelműen túlterheléses cucc, hiába, a 85 kilis csúcsterheléses hét erős volt. Szalag? Valszeg. Kenegetem ezerrel, néha jelentkezik. Szar, mert ez viszont akadályozott a hosszabb futásokon. A gyűjtemény egy makacs, két hete tartó turhás/köhögős felsőlégúti leprával egészült ki, bár már múlóban van.
A fenti szép triónak köszönhetően a háromhetes rápihenésem elég lagymatag lett. Félek picit, hogy túlságosan lepunnyadtam. Ma péntek van, tizenharmadika. Már csak kettőt kell aludni, és itt a Nagy Ő. :-) Én meg itt parázok a formaidőzítés miatt.