Valamikor régen nem tudtam elképzelni, mi értelme van a félmaraton fölötti edzéseknek.
Utólag visszatekintve elképesztően fogalmatlan voltam, kész csoda, hogy sikerült maratonokat futnom. Elvégre a tempós 10 kili bőven elég edzésnek, hetente hétszer, nem? :-) Aztán a saját bőrömön megtapasztaltam, a hosszú edzések szükségességét. Később rájöttem, hogy a túl gyors tempó is kártékony, kártékonyabb, mint a túl lassú. A puzzle azóta kiegészült még számos darabkával. Most már érzem, hogy a szakaszolt edzésterv miért fontos. Hogy miért érdemes kombinálni az erőnléti, állóképességi és tempófokozó edzéseket. Hogy miért kell minden egyes futásnak célt adni akkor is, ha csak regenerálódós/virágnézős kocogás is jutott aznapra. Időközben vénülni is kezdtem, ami ráébresztett a bemelegítés, de méginkább a levezetés és nyújtás kritikus voltára. Még a végén kezdem elhinni azt is, hogy az Álomnapló lehet hasznos, és nem csupán Harry Potter számára...
Viszont egészen a közelmúltig nem értettem, hogy mi a búbánatért kell pár harminc kili feletti futás a felkészülésbe. Pénteken újabb mentális kaput nyitottam ki: megértettem ezt is. Igazából nem is a megtett táv a lényeg, hanem az időtartam. A majdani verseny háromnegyedét legalább abszolválni kell. Vagyis négyórás célidővel számolva legalább egy, de inkább két alkalommal érdemes három óránál többet futni. És a 180perc/240perc arány fontosabb, mint a 32kili/42kili hányados. A heti adagot pedig nem mondjuk 70 kiliben, hanem inkább nettó 7 órában érdemes megadni. Vagy ilyesmi.
Pénteken futottam 3 óra 15 perc húsz másodpercet, vagyis kitettem magamat a maratoni terhelés több, mint 80%-ának. Ez egyébként 35 kilit jelentett a gyakorlatban. Arra voltam kíváncsi, hogy elérem-e a Falat, hogy gyakoroljam a leküzdését élesben. És láss csudát! Nem értem el a falat. Pedig a hét hatodik edzése volt, tankönyvszerűen, rápihenés nélkül. És megpróbálkoztam az áhított 5:30-as tempóval, ami végül 5:37-lett. Tegyük hozzá, hogy az első rövidgatyás, napos futásom volt az idén, és a 20+ fok meglepően megviselt. Kevés frissítéssel, egy zselével, persze. Pulzussal és 5:30-cal négy Sziget-körig bírtam, vagyis félmaratonig. Utána a tempó picit lassult, a pulzus meg elmászott 155 (tejsav-küszöb) fölé. Viszont még a hatodik kör végén, 32 kilinél sem éreztem a drámai felhangokat, 35 után ment volna még tovább is, ugynailyen intenzitással. Egyszóval nem jelentkezett az eléhezéssel elsavasodással, dehidratációval és dekoncentrációval járó tünetegyüttes, barátainak és tisztelőinek a Fal. Ez egyrészt rossz hír, mivel nem gyakorolhattam a sárkányölést. Másrészt meg nagyon jó hír! Esélyesnek tűnik, hogy kipihenten és hidratáltan akár 35-ig tartani fogom tudni az 5:30-at. A hátralévő uszkve 7 kilire jut majd még uszkve 42-44 perc, vagyis 6:00 fölé is butulhatok, akár 40 másodpercet lassulva ezrenként. McMester sacca 3:55, ami a valaha volt legközelebbi távra alapul, ergó a leghitelesebb. És ez tényleg nagyon bíztató. Kezdem elhinni, hogy meglesz a 4 óra. Más dolog erős önbizalommal indulni, mint megalapozott reménykedéssel... ;-)
Most az a fontos, hogy a felkészülés utolsó kemény hetében ne hajtsam túl magam, és a három hetes rápihenést se szúrjam el. Megmaradjon a sebességem, ugyanakkor kimenjen a lábamból a felkészülés fáradtsága. 85km->55km->35km->15km, RAJT!
