Régóta terveztem, hogy ismét lemegyek kajakozni, amolyan félig-meddig rendszeres, félig sem komoly időtöltés gyanánt. Ettől zömmel az időhiány, a logisztikai problémák tartottak eddig vissza. No meg a jól definiált gyomortájéki rossz érzés a "K1-es hajó stabilitása szorozva saját egyensúlyérzékem" képlet kapcsán. Kamasz koromban is borulós voltam, minden tavasz hozott néhány csobbanást. A megaláztatáson túl a márciusi, négy fokos Dunában ruhástól elkövetett úszás kellemetlen versenyszám. Ráadásul az egón kívül az egészségre is ártalmas.
A futáshoz azonban dukál valami kiegészítő sport. Egyfelől oldja a monotóniát, másrész kiegészít, netán ráerősít dolgokra. Eleinte fallabdában gondolkodtam, mert azt a párommal kettesben is lehet űzni. Viszont drága, és csak éjjel jutnék hozzá. Valahogy nem is jött össze, az ütők tehát maradnak a pókhálók alatt a szekrényben. Kosarazni is jó dolog, de egyrészt csak nagyon pöcs időpontban volna rá lehetőség, másrészt még a fallabdánál is veszélyesebb móka. Pláne egy túlsúlyos alaknak. A hirtelen, robbanékony irányváltások és rövid sprintek szinte odatartják az ember bokáját-térdét a sornak: üss! Szóval ez sem az igazi. Ekkor jött elő újra az ásatag, mintegy nosztalgikus gondolat, kajakozni kéne, na. És lőn.
Jelentem, túlestem az első két vízreszálláson. Nagyon fura élmény volt, mert a vizitelepen szó szerint nem változott semmi, még a törött csempék is ugyanott vannak a zuhanyzóban. Ez persze egyrészt komfortossá is tette a visszatérést, ugyanakkor nagyon elszomorító. Az ország legeredményesebb, legfontosabb utánpótlás bázisán semmi nem változott az eltelt két évtized alatt, nincs látható jele a fejlődésnek. Csak mi lettünk kövér öregemberek, mármint a mostani kölkök szemében. Volt is nagy bámészkodás, hogy mit akarnak a bácsik...
Nos, a bácsik kajakot és lapátot ragadtak, egész rutinosan eljutottak a stégig. Ott aztán jött a jujujj. Először is alig fért be a valagam a hajóba. Utána vagy öt percig elfehéredő ujjpercekkel kapaszkodtam a stégbe, mire el mertem indulni. Mit mondjak. Aki nem próbált még egyes versenykajakba beülni, annak nehéz ezt elmesélni. Aki először próbálja, az valszeg már a beülésnél kiborul, de legkésőbb a stég elengedésekor. Képletesen is, meg szó szerint is. Rutin nélkül kb. annyira egyszerű feladat, mint a kötéltánc. Nem vicc, tényleg. De ha eddig már sikeresen eljutottál az artistaképzőn, jön a kolibri szakasz. Ezt úgy kell érteni, hogy a kis nektárfüggőt szégyenítő csapászámmal verdesel a lapátoddal, így próbálsz felváltva elég támasztást produkálni egyidejűleg mindkét oldalon. A partról nézve ez a műsor legmagasabb pontszámú gyakorlata. Igazi közönségsiker... Ha még mindig oké, akkor el lehet kezdeni haladni. Csak megállni és kanyarodni ne kelljen. Úgy 500 méter után már kezdetem hasonlítani egy kajakos dagadt, és tövig bemajrézott karikatúrájára. És ez komoly fejlemény volt, mert még mindig nem borultam be. Az öböl végénél azonban kénytelen voltam megfordulni. Ez egy kissé aggódósra sikerült, de összejött. A hallatlan sikeren felbuzdulva szinte játszi könnyedséggel vettem az arra járó igénytelen újgazdag köcsög motorcsónakjának hullámait, és ekkor már éreztem, hogy megúszom. Illetve, hogy nem úszom. Szóval eveztünk öt kilométert, ami futásra számítva kb. 7,5-nek felelhet meg. ÉS SZÁRAZON kerültem partra.
:-D
A második menet már keményebb volt. Hétfőn ugyanis brutális szélvihar tombolt, voltak kétségeim a vizreszállás épeszű mivolta felől. De Njami-njami, a Folyóisten kegyébe fogadott, és mindkét elemet legyőztem. Sőt, néhol már szabályos, kajakozásnak látszó mozdulatsorokra is képes voltam, úgyszólván métereken át. Egyszer még hátra is néztem! No, ekkor majdnem, de aztán mégse. A vége felé meg mertem vakarni az orromat, elvégre egy órácska a hajóban csurom vizes, csöpögő fejjel (szél, izzadtság, fröcskölés) eléggé irritáló tud lenni. Ekkor megint majdnem, de végül megint nem. Úgyhogy most igen büszkén kijelenthetem, hogy két sikeres edzésen vagyok túl, összesen kb. 10 kilit eveztem épségben. Remélem, hogy nem ragad el a hübrisz, és továbbra is kellő alázattal (értsd: majré) viszonyulok a kajakhoz. Így hamarosan kijuthatok a Nagydunára jól.
