Némileg futkorászok egy ideje, csak nem blogolom. Történt, hogy tavaly szeptemberben beneveztem az idei bácsi maratonra, mondván, legyen cél a távolban. Persze töredékét se tudtam edzeni a szükségesnek, és a túlsúlyom is megmaradt.
Viszont úgy döntöttem, kimegyek, és lekocogom a féltávot. Mostanában úgyis lassacskán futok, mi bajom lehet?
Kurva hideg volt, 5 fok körül, ami 10-ig ment fel a végére. Ez nekem közel ideális, nem nagyon izzadtam. Kicsit szeles volt itt-ott, de nem esett.
Nagyon sokan voltak, az utolsó blokk 9:29-kor rajtolt el. Vagyis plusz fél órát fagyoskodtam, mivel magam is hátulra áltam be.
Az első három kili azzal tellt, hogy a teljesen kihűlt izomzatom működni kezdjen. Ezt leszámítva a táv első fele úgy ment el, hogy észre se vettem, jól ment, jól is esett. Megfelelő tempó magától, megfelelő pulzussal.
Az volt a terv, hogy negatívot futok, ezért 11-től elkezdtem emelni a tempót, eleinte csak apránként. Kb.15-re el is szállt a pulzusom, meg bekötött a combom is. De aztán jött a lejtő a Mariahilferen, ott kigurultam a fásulást, a vége már egészen futásra emlékeztetett, még egy utolsó kilis finisre is maradt energiám.
És a legfontosabb: simám tovább tudtam volna futni. Igaz nem tudom, mikorra pukkantam volna ki.
Az első fele 6:39-es átlag, a második 6:28, a vége 6:00 körüli tempóban, sikerült a negatív. :-)
Ha ehhez hozzávesszük, hogy előző este knédlit, szalonnás káposztát és gyesznóhúst ettem, négy sörrel és két pálinkával leöblítve, akkor egészen páratlan a teljesítményem.
Megtaláltam a siker receptjét: ezentúl mindíg másnaposan, bezabálva és kialvatlanul fogok versenyezni... Ősszel irány München, vár a csülök+sör+maraton.
:-D
