HTML

Apa futkározik

Look down and see the road you're on as if you are on a marathon That's the spirit victory or die R.I.P. Lemmy

Friss topikok

  • pirosmate: Staminálódok, kérem szépen. Tegnap futottam 10 kilit, 1.00:38 lett. Pedig nem is néztem az órát, c... (2015.06.18. 10:33) Csigabiga fut
  • pirosmate: @lukacszoli: Még megy. :-D (2015.04.17. 14:07) Két év és négy hónap, letöltendő...
  • Szent Habakuk: Nagyon sajnálom, hogy ilyen árat fizettél azért, hogy írásoddal örömet okozz olvasóidnak! A felkés... (2012.11.18. 20:40) Never give up, never surrender!
  • Heavy: CSak az anonim alkeszek imáját v milyét tudom tanácsolni: "Uram, adj erőt, hogy megváltoztassam a ... (2012.09.13. 09:51) Vissza a startmezőre
  • pirosmate: @Gyűrött Papír: izé. szó, mi szó, kissé elment a kedvem a futástól is, meg a blogolástól is. Rövid... (2012.09.04. 09:26) Two more days to go

Kopaszodó, kövérkés, szemüveges családapa úgy érzi, hogy még tartogat számára valamit az élet.

2012.09.04. 10:20 pirosmate

Never give up, never surrender!

Címkék: Címkék

Hát feleim, & Kedves Naplóm!

Sokáig halogattam ezt a posztot. Őszintén szólva hosszú időre elment a kedvem az egész futás-témától, blogostól, mindenestül. Azonban akkor teljes az önarckép, ha a Sötét Oldal is helyet kap rajta, lássuk tehát, mi a f**z történt velem Bécsben.

Történt tehát, hogy életem legnagyszerűbb(nek gondolt), leghosszabb, legalaposabb felkészülése után eljutottam a rajtvonalig, azzal a feltett szándékkal, hogy végre megcsinálom: 4 óra alatt futok maratont. Hát, kurvára nem jött össze. Már maga a nap is rosszul kezdődött. Iszonyú messze aludtunk, Fertőmittudoménhol, vagyis nagyon korán kellett felkelni. Valahogy szokatlanul zokon vettem. Rossz érzéssel keltem, tele voltam kétségekkel, negatív gondolatokkal. A maraton meg ugyebár fejben dől el... Az utazás is sokáig tartott, kocsi, metró, gyaloglás, retkes retyó a metróban, tömeg. Most előszőr nem doppingolt a népsűrűség, kifejezetten zavaró volt. A rajtnál összeakadtam Lőrinc pajtással, akivel utoljára akkor beszéltem, amikor feladni kényszerült Nagyatádot. Aznapra sem volt ráhangolódva. Ha babonás lennék, azt mondanám, szaporodtak az intő jelek, a baljós, gótmetálos ómenek. Egy szó, mint száz, meglehetősen lepukkant lelkülettel vártam (?) a rajtot. Párás, hűvös volt a levegő, fáztam is, miután kibújtam a kukazsákból. A rajt utáni első métertől szarul esett a futás. Izzadtam a hidegben, nem akart menni a lában. Tuszkolós volt, na. A tervezett 5:30 kb. 15 kilin át ment, addig se kényelmesen. Én meg csak vártam, vártam, hogy majd belelendülök, elkapom a ritmust. Kísértetiesen emlékeztetett az őszi elcseszett maratonra, és ez nyomasztott rendesen. Éreztem a korábbi húzódásokat, ellenált a haldásnak minden egyes izomrostom. Igazából ezen a ponton ki kellett volna állnom, de nem vitt rá a lélek. 20 körül már éreztem, hogy ez nem az én napom, rekord helyett lövészárok-harc lesz itt, szuronyal sé rohamkéssel, nem vitás. 25-nél komoly hátrányban voltam, de már rég nem erőltettem, igyekeztem csak futni, komfortos tempóban. A hiba csak az volt, hogy minden törekvésem ellenére sem találtam a komfortos tempót. Az igazat megvallva egy kurva méter nem sok, annyit sem élveztem az egészből. :-( A 30-as részidőm közel 7 perccel (<-wtf!) volt gyengébb, mint az utolsó hosszú teszt hasonló részideje. Demoralizáló volt, teljesen. A Lusthaus-nál esedékes fordító után elfogyott nem csupán a Lust, de a maradék Kraft is. Főleg mentálisan. Hangyafasznyi motivációm sem maradt, egyáltalán nem mozdított egy 4:30-as célbaérés gondolata. Szeles, hűvős szakasz jött, belesétáltam, elég volt. Lábaim, mint a fatuskók, fejemben zűrzavar, tétova, kába léptek. Az eső ekkor kezdett szemerkélni, mintegy feltéve az i-re a pontot, vagy inkább feltéve a keresztet a Golgotára. Valamellyest felfrissültem tőle, véget vetett a pár perces shut down-nak. Gyorsan felmértem, hogy a záróbuszra vagy három órát kellene várnom, kivert kutyaként reszketve a szélben. A cél viszont még több, mint nyolc kilire volt, ami ilyen állapotban legalább két óra séta. Egyik kilátás jobb, mint a másik. Tömegközlekedés? Autóstopp? A vizes hamu alatt parázsló önbecsülésem itt jelzett be: gyerünk tovább, valahogy csak elvergődök a célig. Visszaszereztem a tudatalattimtól az irányítást, és elkezdtem tempósan (muhaha) gyalogolni. Időnként megpróbáltam futásra váltani, csekély eredménnyel, de kitartóan. Végül 38-nál sikerült a lehetetlen, beröffent a motor, onnantól kocogtam a célig. 4:22, a legjobb eredményem a modern idők maratonjain. Erre csak egy héttel később jöttem rá... A célban egy dolog foglalkoztatott mindössze: soha, de soha, a büdös életben többet nem futok maratont, sőt, leginkább semmit sem.

Azért pár hét elteltével persze elővettem a versenynaptárat, elkezdtem nézegetni, mi van ősszel. ;-) Ha nehezen is, de felkeltem a kiütés után, még mielőtt kiszámoltak volna. Sportember-e vagyok?

Szóval folyt. köv.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://futkarozas.blog.hu/api/trackback/id/tr524754096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Szent Habakuk 2012.11.18. 20:40:11

Nagyon sajnálom, hogy ilyen árat fizettél azért, hogy írásoddal örömet okozz olvasóidnak!
A felkészülésed jól sikerült, kár, hogy valami(k) az utolsó pillanatban elrontották. Valószínűleg a távoli szállásnak is köze lehet hozzá, meg a többi apróság, amit írsz. Ne add fel azért, mert egyből egyszer nem sikerült - nem vagy vele egyedül. Inkább tanulj(unk) belőle, simán benned van egy 4 órán belüli maraton!
Zoli