Az ember pont attól lesz ember, hogy mindíg többre vágyik. Alig ért véget az előző verseny, máris azon töröm a fejem, hogyan tovább. Nagyképűen már most is maratonistának titulálhatom magamat, elvégre ismét sikerült a távot futva leküzdeni. Azonban az - egyébként Csomulungma méretű - egómnak ez nem elég! Oké, hogy nem fogok versenyeket nyerni. Azzal is együtt tudok élni, hogy a bostoni kvalifikációs szintet valószínűleg a büdös életben nem fogom megfutni. Azt azonban nehezen viselem, amikor aggok, dagadtak, törpék és bohócok is levernek. Tudom, ne ítélj elsőre. Meg egyáltalán, ne ítélj, hogy ne ítéltess. De akkor is. Jó lenne legközelebb úgy célba érni, hogy a mezőny jobbik felébe tartozom, és nincs előttem Rubik-kocka és söröző Pumukli... Vajh milyen teljesítényre van ehhez szükség? Nézzük hát meg.
A számokra nézve jól látszik, hogy a 2009-es versenyt nagyon elrontottam. Kilóg a sorból, rendesen. Oké, hogy buta voltam, de az egész mezőny gyengébb volt, nem csak én. A meleg és a szél miatt kevesebben értek célba, noha többen neveztek. A bénázásom dacára is javult a relatív pozícióm a többiekhez képest. A mezőny jobbik feléhez jóval szerényebb idő is elég volt, mint egy évvel korábban, illetve arányait tekintve kevesebben futottak négyórán belül. A bécsi verseny mezőnye ugyanakkor nem csak jóval nagyobb, de sokkal erősebb is volt, mint a budapesti futásoké. Summa summarum: úgy fest, bőven négy órán kelül kell futni a jobbik térfélre kerüléshez. Valahová 3:50:00 köré kellen lőni, és ez azért ez eléggé lehangoló felismerés. Kilométerenként kb. egy percet kéne javulnom... A jó hír az, hogy ez már egyszer sikerült, futottam már 3:53:11-et. Igaz, akkor 18 éves voltam, 68 kiló, és heti 70 kilivel edzettem. Képes lehetek-e erre ismét? Ami a saját teljesítményemet illeti, izgalmas eredmények látszanak.
Muhari G. szerint akkor vagy oké, ha a második fél átlagtempója maximum 10-15 másodperccel tér el az elsőtől. 2008-ban gáz voltam, a 2009-et talán hagyjuk is. Az idén viszont már-már elfogadható a teljesítményem ebből a szempontból, a javulás mértéke mindenképpen jó. További fogyással, kevéssel több edzéssel elérhető, hogy a kritikus eltérésen belül legyek, kvázi egyenletes tempóval futva végig. Muhari kartárs ugyanakkor azt is nézi, hogy a 30. kilit követő szakasz átlaga hogyan viszonyul az első félmaratonéhoz. Itt lehet elsősorban tetten érni a Falba rohanást. Ebből az aspektusból is szembeötlő a javulásom, viszont az elmaradásom még mindig nagyobb mértékű, mint a két felet összehasonlítva. Szerintem ebből elsősorban az következik, hogy a második féltávon, azon belül is a 30-35 kilométerek közé eső szakaszon kell még sokat fejlődnöm. De mennyit, hogy elérhessem a négyórás álomhatárt?
Kiindulási alapként szögezzük, le: nem valószínű, hogy képes lennék negatív splitet futni. Egyrészt az amatőrök kevesebb, mint 10%-a képes erre, másrészt nekem eddig hatból egyszer sem sikerült. :-) Viszont reálisnak tűnik a két fél további közelítése, a Muhari-féle határérték környékére. Szerintem kitolható a visszaesés a 25. kilitől 30 utánra, továbbá mérsékelhető a visszaesés mértéke is. Tételezzük fel, hogy 20 másodpercen belülre tudom nyomni a két fél közötti eltérést. Ekkor 1:56:00-os féltávot kellene futnom a négy órán belüli finishez. Megnéztem, a felkészülés alatt futottam 4 Szigetkört időre, 1:59:18, ami 5:38-as átlagot jelent. A különbség 3 perc, ennyit biztosan fogok javulni. Akkor pedig "csak" annyi van hátra, hogy ezt a tempót 150 alatti pulzussal tartani tudjam 30 kilin keresztül, és a bekövetkező visszaesés ne legyen több, mint 30 másodperc: mondjuk 5:30-ról ne butuljak sokkal 6:00 fölé. Egyszerű, mint az egyszeregy. Azért a rózsaszín köd oszlatásához írjuk ide: az idén 30 után az addigi 6:15-ről lassultam majdnem 7:00-ig, összesen kb. 45 másodpercet. A szükséges javulás tehát nagyon jelentős, de nem lehetetlen. Csinálok erre egy jó kis edzéstervet, oszt majd meglássuk.
