Warning, hosszadalmas futásbeszámoló következik!

 

Szóval közeleg a végkifejlet, egy hónap van hátra a maratonig. Ilyenkor az embernek már illik elképzeléssel rendelkeznie a saját teljesítőképessége, illetve a maratoni céljai tekintetében. Idén az uccsó két hetet lazítással töltöm, ánglius nyelven tapering lészen. Marad tehát két kemény hét, de ezalatt csodát már nem lehet tenni.

 

Tavasszal egyértelműen a négyórás határon belülre kerülést jelöltem meg célként. A már többszörösen propagált kalkulátor

 

 

Utána viszont lebetegedtem, öt hét kiesett. Szó, ami szó, nagyon lepukkantam ezalatt, lásd a következő sort:

 

 

A későbbiekben nyári hőségben és/vagy hegyen elkövetett önsanyargatásnak azonban már látszik az eredménye, az utolsó két tesztem több, mint ígéretes eredményt jelez. Most viszont döntésképtelen vagyok: merjem bevállalni a négyórás célt, avagy chiken run? Ha nekifutok egy lazább, 4:13-as (6:00 perces ezrek) célnak, és jó futással 4:08-lesz, nem leszek-e fanyar kedvemben? "Meg lehetett volna csinálni a négyórát, baszki!" Ám ha nekibuzdulok a négyórának, és kipukkanva lesz belőle 4:08, nem leszek-e fanyar kedvemben? Ismerve a saját pszihémet mindkét kérdés költői, a válasz pedig de igen. Úgyhogy most eszem magam, a Költő szavaival élve: malac vagyok, micsinyájjak?

 

(A tiszta költészet ihletett kedvelői számára alulra bemásoltam Laár András örökéletű sorait, teljes terjedelmükben.)

 

De most kanyarodjunk vissza az eldöntendő kérdéshez. A fej, vagy írás tudományosan megalapozott módszerének elkerülésére, igen bölcsen teszteket illesztettem a felkészülési tervbe.

 

Az első ilyen komoly teszt pénteken volt, 25 kili a János-hegyen, kb. 560m szintkülönbséggel. Kuti Gergővel vágtunk bele a nagy kalandba, egyikünk sem futott még ennyi szintet sosem. Ami azt illeti, Gergő síkon sem futott még ennyit. Rajt a Budakeszi útnál, Tündérhegyi út, fel a hegyre a Jánoshegyi úton a Libegőig, onnan felmászni a Kilátóhoz, majd legurulni a Normafáig. Innentől a Konkoly-Thege úton lefelé hosszasan, ameddig az aszfalt tart. Forduló, vissza a Normafához, majd a Libegőhöz. Lecsúszás a Tündérhegyi útig, azon végig, el a sípályák alatt, végül a Mátyás Király úton az első burzsulypalotáknál forduló, és visszafutás a rajthoz. Leírni is hosszadalmas, nem? Kellemes, a korábbiakhoz képest egyenesen hűvös futóidő jutott aznapra, némi szemerkélő esővel. A KFKI (buszvégállomás) magasságáig ismertük a terepet, kényelmesen tartottuk a szintidőket. Utána durván rossz, bokatörő utburkolat jött, húzós lejtővel. Itt kicsit lassultunk, mert egyikün sem akart lesérülni. Fölfelé megugrasztottunk egy őzet, majd lassan visszaértünk a civilizált aszfaltos világba. A Normafát dinamikus futással értük el, majd frissítés gyanánt benyomtunk egy-egy trutymót (energia-zselé). A hegyről lefelé jó gurultunk. Amúgy is jókat dumáltunk menet közben. A félmaratonnak megfelelő távnál 2:11:31 volt a részidőnk, ami az eddigra felgyűlt közel 500m szintet és a beszélgetős tempót tekintetbe véve korrekt eredmény. A legvégén még hezitáltunk egy vágtával kapcsolatban, végül "csak "intenzív, 5:30 és 5:40 közötti tempót futottunk az utolsó két kilin. Mondjuk itt már nem társalogtunk annyit... A célban volt nagy örülés, mert nem volt nagy elfáradás. Gergő aljas módon mgé izomlázat sem szerezett, én azért éreztem a lábamat a hétvégén. Hegymenetben kb. 6:30-cal mentünk, hogy ne szakadjunk meg, lefelé meg 5:40 körül gurultunk. A vége tehát 2:38.28, ami 6:19-nek felel meg. Jobb lett egy kicsivel annál, mint amit elterveztem, és kényelmesen, mondhatni könnyedén teljesítettem a távot.

 

A következő, egyben utolsó teszt a vasárnapi harmincas lesz. Noha tartok tőle, valószínűleg megpróbálok Gerihez hasonlóan én is 5:40-et tartani, amíg bírok. Egy félmaraton erejéig elvileg bírnom kellene. Ha menni fog, tovább játszom a négyórás maraton gondolatával.

 

M.